Külföldi munkavállalók a magyar munkaerőpiacon címmel tartott szakmai rendezvényt a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya csütörtökön. Az előadók a téma különféle szakértői, érintettjei voltak, így elég átfogó kép bontakozott ki a hallgatóság számára. Csak épp a címben feltett kérdésre nem lehetett választ kapni.
Az első előadó, Lakatos Judit statisztikus, a KSH nyugalmazott szakmai főtanácsadója ugyanis leszögezte, bizonytalan adatforrások állnak rendelkezésünkre. A szakember szerint a munkaerőhiány kapcsán a fordulat 2016 második felében alakult ki, ennek két oka volt: a demográfiai krízis és a kivándorlás. Ekkor indult meg a verseny az ukrán munkaerőért.
A szakember „lerombolta az illúziót”:
nincs pontos adat a vendégmunkások számára vonatkoztatva,
ugyanis többféle adatfelvétel több adatot eredményez, mindegyiknek van torzulása.
Ahány módszertan, annyi eredmény
A lakossági adatfelvétel a tízévenkénti népszámlálási adatokat jelenti, amely a magánháztartásokat és az intézményi háztartásokat egyaránt összeírja. Eszerint 2001-ben 93 ezer, 2011-ben pedig 143 ezer külföldi állampolgár élt Magyarországon, utóbbi értékből 71 ezer volt, akit hazánkban foglalkoztattak. Itt a statisztikus asszony szerint mindenképp volt némi alulszámláltság, mert bár az ívek több nyelven készültek, az összeírók nem feltétlen beszélték a nyelveket.
A munkaerő-felmérés kimondottan célfelvétel – mondta a szakember –, azonban az csak a magánháztartásokat méri, negyedévente rotációban 38 ezer háztartás adatait veszik fel. Ezek az adatok azonban nagyon eltérnek a népszámlálási adatoktól: míg az 2011-ben – mint említettük 71 ezer Magyarországon foglalkoztatottat talált, az ugyanekkor készült munkaerő-felmérés csupán 30 ezret! A nyelvi probléma ugyanúgy megjelenik, és az intézményi háztartásokat (például munkásszálló) nem méri.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adatai szerint a kiadott munkavállalási engedélyek száma 2017-ben 24,5 ezer, 2018-ban 60,9 ezer, míg 2019-ben 75 ezer volt, utóbbi értékből 43,9 ezer az Ukrajnából érkezett munkavállaló. A torzulás itt is jelentős lehet – emelte ki Lakatos Judit, ugyanis ez az adat nem tartalmazza azok számát, akik például egy ukrán munkaerő-kölcsönző cégen keresztül vállalnak munkát hazánkban.
Az intézményi munkaügyi statisztika csak az alkalmazásban állók körét fedi le (tehát ez sem tartalmazza a külföldi munkaerő-kölcsönzőkön keresztül foglalkoztatottak számát), abból is csak a 4 főnél több személlyel dolgozó cégeket. Ráadásul 2019-től a KSH nem saját adatgyűjtést alkalmaz, hanem a havi járulékbevallás adatait használja. Eszerint 2016-ban 29,2 ezer, 2017-ben 32,1 ezer, 2018-ban 38,9 ezer, 2019-ben pedig 51,7 ezer külföldi (ebből 15,8 ezer ukrán) állt alkalmazásban Magyarországon a 4 főnél többet foglalkoztat cégeknél.
Trendek és tapasztalatok
Langerné Rédei Mária, az MTA doktora, az ELTE egyetemi docense előadásában a trendeket mutatta be a hallgatóságnak. A munkaügyi migráció kapcsán rávilágított, hogy azok a munkavállalók, akik idejönnek, magasabban képzettek, mint a rendelkezésre álló magyar munkaerő, de
Meszmann Tibor, a zágrábi Central European Labour Studies Institute (CELSI) munkaügyi kutatója egy esettanulmányt mutatott be. Az egyik jászberényi elektronikai cégnél végzett kutatásának hipotézise szerint az ukrajnai vendégmunkások egyrészt a munkaerőhiányt pótolják, másrészt
Két ágazat, két álláspont
A munkaadói oldalról Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) elnöke elmondta, az iparágban 15-18 ezer fő lehet a külföldi vendégmunkások száma. Foglalkoztatásukra nem a munkaerő-kölcsönzés, hanem a munkaerő-közvetítés jellemző. Ez azonban – mint mondta – sajnos nem a legjobb megoldás, mert sokszor a munkaadó és a munkavállaló tényleges találkozásakor derül ki, hogy egyikük sem ilyenre vágyott.
Kiemelte azt is, az építőiparban a jogszerűséggel – amire igyekeznek figyelni – ők maguk „nem túl elégedettek”, itt a legmagasabb a feketefoglalkoztatás. Hangsúlyozta, leginkább a jó szakmunkásra és a mérnökre lenne szükségük, de legkevésbé azok érkeznek. Bár 130 ezer fővel többet foglalkoztatnak, mint az építőipari mélyponton, de az újaknak korábban semmi közük nem volt az építőipari szakmákhoz.
Ők „be sem tanított segédmunkások”, akik a közmunkából, a munkanélküli körből érkeztek
– mondta.
Az ágazat vendégmunkásaival kapcsolatban leszögezte, számukra a rend és az egyszerűsítés lenne a legfontosabb, mert nekik ezekre az emberekre szükségük van.
A munkavállalói oldalt képviselve László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a vendégmunkásokkal kapcsolatos jelenségekről, sztereotípiákról és kockázatokról beszélt. Közölte: a vasipari ágazatban színesedett a paletta, míg korábban jellemzően a környező országok állampolgárai voltak jelen, most nagy számban megjelentek a távol-keletiek is.
A munkavállalói oldalról megközelítve László első problémaként az információhiányt jelölte meg, az emberek semmit nem tudnak a környezetükben munkát vállaló külföldiekről. Se a munkaadók, se a kormányzat, se az önkormányzatok nem adnak tájékoztatást róluk, márpedig – vélte László Zoltán – ha információt kapnának az emberek, akkor sok probléma megelőzhető, kezelhető lenne.
A második nagy problémakör a munkakörülmények. A nyelvi nehézségek (számos ukrán vagy szerb állampolgár beszélni ugyan tud magyarul, de olvasni már nem) ugyancsak fokozzák a kihívásokat, egy távol-keleti embertől erkölcsi igazolvány szintén nehezen követelhető meg. A vendégmunkások integrációja László Zoltán szerint felemásan sikeres, van, ahol a magyar gyári munkásokok és a vendégmunkások integrációja jól sikerült, de másutt a vendégmunkások „külön kasztot” alkotnak. A kulturális különbségek nemcsak a munkahelyen, de a lakókörnyezetben is kiütköznek, ami ugyancsak kockázat lehet.
A szakszervezeti vezető szerint a „migráns vs. vendégmunkás” kérdése ugyancsak kihat az ágazatra. A migránst a kormányzati kommunikáció negatív attitűddel látta el. Ha a migránst a vendégmunkással azonosítja a magyar munkavállaló, annak rossz felütése lehet.
Haragszunk a külföldire, félni kell tőle, volt plakátokon, hogy elveszi a munkánkat, eközben azt látja, hogy a nagyvállalat meg hozza be tucatjával-százával a harmadik országbeli munkavállalókat – ismertette a magyar dolgozók gondolkodását László Zoltán. – Nehéz ezt feldolgozni, nem könnyű egyből az embert látni a másikban.
A sztereotípiák közül elsőként azt az általános vélekedést emelte ki, hogy a vendégmunkás pozitív megkülönböztetést kap (fizetik a szállását, hazautazását stb.), ezt a magyar munkavállalók nehezen élik meg. A munkafegyelemmel kapcsolatban szintén létező előítélet, hogy a vendégmunkás nem dolgozik jól, nem tartja be a szabályokat. A jelenségek között is megemlített ismeretlen előélet ugyancsak sztereotípiában csapódik le: „ez terrorista, rabló, gyilkos stb.” A szakszervezeti vezető szerint a munkáltató felelőssége, hogy hogyan tekintenek egymásra a munkavállalók.
A kockázatok között László Zoltán elsőként az információhiányból eredő pletykákat, tévinformációkat emelte ki. Az integráció sikertelenségéből állandó feszültségek adódnak a lakhelyen és a munkahelyen is – sorolta. A vendégmunkások kiszolgáltatottsága például az egészségügyben mutatkozik meg, nem kap ellátást. Érdekvédelemben ugyancsak hátrányban vannak a vendégmunkások, nyelvi nehézségek miatt nem biztos, hogy tud vele kommunikálni az érdekvédő.
A konfliktushelyezetek a kockázatok miatt egyre fokozódnak úgy a lakókörnyezetben mint a munkahelyen, ennek pedig
– zárta előadását a szakszervezeti vezető.
A kérdések között merült fel, hogy a korábban 700 ezer főre rúgó magyar inaktív állomány, a tartalék – a nyugdíjasok, a kismamák és a közfoglalkoztatottak munkába állása után – 400 ezer főre csökkent. Akkor miért külföldi munkaerőt alkalmaznak a hazai vállalatok? Válaszként elhangzott, hogy az építőiparba például a magyar munkaerő nem megy el dolgozni, valamint strukturálisan is eltérések tapasztalhatók: a tartalék nem ott van és nem olyan képzettségű, mint amilyen helyben kellene.