Verebes István volt az egyik verekedő a Móriczon - Segítsünk megtalálni!

A rendőrségnek sikerült azonosítani az egyik támadót: a 20 éves budapesti lakost Verebes Istvánnak hívják.

Igazán büszke lehet magára, hiszen nem volt elég számára a villamossofőr és az utasok bántalmazása:

ismeretlen társával aznap este kilenc körül egy XI. kerületi, Fehérvári úti kocsma előtt további öt embert is bántalmazott, akik nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A rendőrség azt kéri a lakosságtól, aki felismeri vagy tud valamit Verebes István hollétéről, tárcsázza a 06-1-381-4300 telefonszámot, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöld számot, vagy a 107-es, illetve 112-es központi segélyhívó számok valamelyikét.

A férfi ellen elfogatóparancs van érvényben.

Frissítés:

A rendőrség a 20 éves budapesti lakost, V. Istvánt elfogta és eljárást indított ellene garázdaság vétség miatt. A férfit társát a rendőrség továbbra is keresi.

"Kussolsz! Gyere le!" - Megvertek egy villamosvezetőt a Móricz Zsigmond körtéren

A sofőr le akarta szállítani a két rendbontót, akik erre fenyegetőzni kezdtek, majd miután a villamosvezető közölte, hogy ő közfeladatot ellátó személy, megütötték.[video:https://www.youtube.com/watch?v=WjY0ytDjAAA]A felvételen az látható, hogy miközben a sofőr kihívja a rendőröket, a segítségére siető két másik utast is megtámadják.Ekkor egy szolgálaton kívüli rendőr - a felvételen "rendőr geciként" aposztrofált férfi - lépett közbe, akit először a támadók egyike szintén megütött, de miután meglátták az igazolványát, odébb álltak.