Vértócsában fekvő rendőr, lemészárolt utasok a Puskás Ferenc Stadionnál

Orbán Viktor megtekintette a TEK-esek éjszakai budapesti gyakorlatozását.

Legalább olyan keménynek kell lenni, mint a terroristák – jelentette ki Orbán a TEK-esek gyakorlata után. A kormányfő a gyakorlat résztvevőinek hangsúlyozta:

"velünk szemben a legelszántabb fickók szoktak föllépni, velük vagyunk szemben, és nekünk legalább olyan elszántnak kell lenni".

Orbán szerint "ha nem vagyunk legalább olyan jók, mint az elkövetők, ha nem vagyunk legalább úgy odafordulva, ha kell, belevadulva a munkánkba", akkor nem is tudjuk megakadályozni és megtorolni a Magyarországgal szemben elkövetett cselekményeket. A miniszterelnök azt mondta, nem egyszerű végignézni egy ilyen gyakorlatot. 

"Ahhoz vagyunk szokva, hogy régen a mozifilmekben láttuk ezeket a jeleneteket, most pedig az esti híradásokban szoktuk látni"

- emelte ki, megjegyezve: nagyra értékelik a TEK-esek munkáját.

Orbán szerint "Magyarország ma már elég komoly ahhoz", hogy ugyanazt az eszközparkot és figyelmet tudja ígérni és adni katonáinak, rendőreinek és a terrorelhárítási bevetésen részt vevőknek, mint bármelyik fejlett nyugat-európai állam.