Vidéki cigánytelepekről költöztettek családokat Miskolcra állami támogatással

A Jobbik szerint egy államilag támogatott telepfelszámolási program részeként vidéki cigánytelepekről költöztettek családokat Miskolcra, ahol az adófizetők pénzén lakásokat is vásároltak nekik.

Jakab Péter, az erről tartott tájékoztatón elmondta, a napokban Győri kapui lakosok keresték meg azzal, hogy egy antiszociális család terrorizálja őket: randalíroznak, fenyegetőznek, kábelt égetnek, van, akit csicskáztatnak. A párt bejárást szervezett a helyszínre, ennek során derült ki, hogy a családot egy abaújszántói telepfelszámolási program részeként költöztették Miskolcra, ahol kezdetben 500 forintos bérleti díjért lakhattak, idén pedig az adófizetők pénzén megvásárolt lakás tulajdonjogát is megkapják.

A Jobbik frakcióvezetője megtudta azt is, nem egyedi esetről van szó: a felzárkóztatást célzó program nyertese egy magát kiemelten közhasznúnak nevező egyesület, amely a kormányzat szakembereivel közösen jelölt ki Miskolcon több ingatlant is, ahová jellemzően abaúji településekről költöztettet problémás családokat integrálnak. Az eredmény az lett, hogy a kiilleszkedett családok szomszédai kénytelenek menekülni: áron alul kínálják eladásra a lakásaikat, ahová már jönnének is a betelepítettek rokonai. Vagyis Miskolc újabb részei válhatnak rövidesen cigányteleppé, újabb bűnügyi gócpontok jöhetnek létre, végül pedig újabb miskolciak kénytelenek milliós veszteséggel elhagyni otthonaikat, véli a jobbikos képviselő.

https://www.youtube.com/watch?v=NRVKBLzNusQ&feature=youtu.be

Jakab Péter magyarázatot vár a miskolci Fidesztől: közreműködött-e a városvezetés a rendbontók államilag támogatott, szervezett betelepítésében, tiltakoztak-e ez ellen a kormánynál, hogyan kívánják eltávolítani Miskolcról a városba beköltöztetett renitenseket, és miért nem tájékoztatták a városi közmédiában minderről a miskolciakat, akiknek joguk van tudni, hogy az állam mikor és hogyan kívánja cigányteleppé változtatni a lakókörnyezetüket.