„Világos választ” vár az EU-tól bevándorlásügyben Olaszország

A Corriere della Sera című olasz napilap csütörtöki számában megjelent interjúban az olasz diplomácia vezetője úgy fogalmazott, hogy a migráció okozta probléma megoldásához mindenekelőtt több EU-forrás szükséges. Paolo Gentiloni hangsúlyozta, az Európai Uniónak arra is „világos választ” kell adnia, hol helyezzék el a Földközi-tengeren megmentett illegális bevándorlókat: a legközelebbi biztonságos kikötőben, a származási országban vagy a tengeren segítséget nyújtó állam területén.
 
Az olasz külügyminiszter elmondta: a Földközi-tenger nyugati medencéjét tavaly októbertől ellenőrző Triton-misszióra az EU havonta 3 millió eurót költ, miközben az illegális bevándorlókkal kapcsolatos operatív tevékenységet továbbra is Olaszország végzi saját költségén. „A probléma európai, a probléma orvoslása azonban kizárólag olasz” – jelentette ki Gentiloni. Hozzátette, hogy az EU feladata az elvándorlást és ezáltal az illegális európai bevándorlást okozó válságtérségekben való fellépés is, mert az európai partok felé menekülők zömmel nem líbiaiak, hanem Szíriából, az Elefántcsontpartról, Maliból, Nigerből és a Közép-afrikai Köztársaság területéről érkezők.
 
Az utóbbi öt nap alatt mintegy 10 ezer illegális bevándorló érkezett az olasz partokhoz. Az utolsó mintegy 600 fős csoport csütörtökön érkezett meg Szicíliába. Angelino Alfano belügyminiszter humanitárius vészhelyzetről beszélt a bevándorlókat befogadó olaszországi állomások telítettsége miatt. Jelenleg csaknem 70 ezren vannak az olaszországi menekültközpontokban. A bevándorlók 22 százalékát Szicíliában helyezték el, az északi Lombardia és Veneto tartomány jelezte, hogy nincsen több helye a bevándorlók befogadására.