Világszínvonalú egészségügy: ágyi poloskák jelentek meg a Szent Margit Kórházban

Világszínvonalú egészségügy: ágyi poloskák jelentek meg a Szent Margit Kórházban

Egy teljes belgyógyászati osztályt át kellett költöztetni emiatt.

Ágyi poloskák jelentek meg a budapesti Szent Margit Kórházban, értesült az rtl.hu.

„A Budapesti Szent Margit Kórházban az egyik belgyógyászati osztályon, vélelmezetten beteg által behurcolt, sporadikus esetként észleltek ágyi poloska fertőzést, járványról nem beszélhetünk”

– írta az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) a csatorna kérdésére.

Az intézmény vezetése a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából szigorított higiénés szabályokat léptetett életbe, az érintett területről tisztaüres helyiségbe költözött át az osztály valamennyi betege

– tették hozzá. Az OKFÖ azt is közölte, hogy minden beteg tiszta ágyneműt és hálóruhát kapott.

Az érintett kórtermeket és a szomszédos helyiségeket zárlat alá helyezték a fertőtlenítés időtartamára.

„A rovarirtás első fázisa már megtörtént, melyet egy újabb rovatirtás követ az idevonatkozó előírásoknak megfelelően. Ezek után kerül sor a teljes terület fertőtlenítő nagytakarítására, ezt követően az osztály visszaköltözik az eredeti helyére. Preventív céllal nem csak a kórtermek, hanem az osztály valamennyi helyiségének fertőtlenítése is megtörténik. Fenti ok miatt beteget hazaküldeni, vagy más intézménybe áthelyezni nem vált szükségessé” – fogalmazott válaszában az Országos Kórházi Főigazgatóság.

(Címlapkép: A több mint 120 éves Szent Margit Kórház egyik régi egykoron, a Monarchia közintézményeinek szabvány stílusa szerint létesült épülete a főváros III. kerületében a Bécsi úton. MTVA/Bizományosi: Róka László)