Vilcsek Ernő: mi nem fogunk harcba szállni a lájkokért, végezzük a dolgunkat

Vilcsek Ernő: mi nem fogunk harcba szállni a lájkokért, végezzük a dolgunkat

Gyakorlott polgármestert, vállalkozót indít a Jobbik Ózd térségében a választáson.

Vilcsek Ernő civil aktivistát, Jákfalva korábbi polgármesterét indítja a Jobbik az ózdi központú Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 3. választókerületében a 2026-os országgyűlési választáson – hangzott el az ellenzéki párt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A jobbikos jelölt magáról azt mondta, a több mint három évtizedes vállalkozói múltja és a közigazgatásban szerzett 22 éves tapasztalata alapján nagy örömmel vállalja el a választókerület képviseletét.

Vilcsek Ernő úgy érzi,

a Fidesz-kormányzat az ózdi körzetet is tönkretette:

rengeteg bolt bezárt, ami családok megélhetését veszélyezteti, magas a munkanélküliség, ami kilátástalanságot okoz.

A képviselőjelölt nem kívánt fogadkozni, mert a térség többi jelöltje is ezt teszi, de a végén kiderül, hogy „egy pártkatonákból álló szervezet van mögöttük”, akik elsősorban a pártnak és nem az embereknek kívánnak megfelelni.

„Mi nem fogunk harcba szállni a lájkokért, mi nem fogunk harcba szállni ezért, hogy a nézettségünk magasabb legyen, mi – ha csöndesen is, de – végezzük a dolgunkat” – hangsúlyozta Vilcsek Ernő.

Az ellenzéki jelölt sikerként értékelte, hogy civil mozgalomként a Sajó szennyeződésének ügyét a Jobbik segítségével felgöngyölítették, valamint azt is, hogy megakadályozták az alsózsolcai akkumulátorgyár letelepedését.

Vilcsek Ernő bizalmat kért az emberektől cserébe azt ígérte, hogy őket, csakis őket, valamint a hazát fogja szolgálni.

A sajtótájékoztatón Adorján Béla, a Jobbik elnöke felidézte, pártja 106 egyéni választókerületi jelölttel és önálló listával készül az április 12-i országgyűlési választásokra. Aláhúzta, a pártok dolga, hogy programalapú ajánlatot tegyen az embereknek kiszámítható jövőképpel. A Jobbiknak ez a programja röviden a valódi rendszerváltás, mert a Gyurcsány- és Orbán-kormányok alatt kiderült, valójában csak továbbmentették az MSZMP és a Hazafias Népfront vezetési struktúráját. A pártelnök úgy látja, meg kell valósítani a plurális demokráciát, egymásra demokrataként kell tekintenünk, mert „nem tehetjük meg, hogy egy akarnokot lecserélünk egy másik akarnokra”.

Az ellenzéki vezető azt mondta, a Jobbik kinyitotta kapuit, egyedüli pártként nem kötik a jelöltséget párttagkönyvhöz, hanem számos olyan civil szervezet felé is nyitnak, akik hozzájuk hasonlóképpen gondolkodnak a világról. Vilcsek Ernő, a Politikai Hontalanok Szövetsége ée alapítója ilyen ember – zárta szavait Adorján Béla.