Vizsgálóbizottságot állítanának fel az NVI-nél történtek miatt

A Jobbik szerint a hatalom fél, ezért egészen elképesztő eszközökhöz nyúl, amelyek eddig csak egyes elmaradott afrikai vagy ázsiai országok diktatúráira volt jellemző.

Mint írják, az elmúlt 26 év mélypontjának is tekinthető, hogy fideszes hátszéllel verőlegényeket irányítottak egy közintézményhez. Mindezt annak érdekében tették, hogy megakadályozzák a társadalmi akarat kinyilvánítását egy fontos kérdésben, amelynek sikere – mint minden országos népszavazás esetében – akár a kormány hatalmát is megrengethette volna.
 

A hatalom fél, ezért egészen elképesztő eszközökhöz nyúl, amelyek eddig csak egyes elmaradott afrikai vagy ázsiai országok diktatúráira volt jellemző.

A Jobbik szerint nem maradhat titokban, ki küldte a Nemzeti Választási Irodához az alkotmányos jogokra és népszavazásra különleges érdeklődést mutató fiatalembereket, és mennyit fizettek nekik. A Fidesz is jobban járna, ha abbahagyná a ködösítést, az arrogáns, pökhendi mellébeszélést, s bátran támogatna egy jobbikos vezetéssel felálló vizsgálóbizottságot, amely minden érintett meghallgatásával pontosan utánajárna, kik állnak a maffiamódszerek mögött.
 

A Jobbik hétfőn leadja a vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó indítványát a szükséges számú aláírásokkal, utána a kormánytöbbség bátorságán múlik, hajlandó lesz-e feltárni az úgynevezett rendszerváltás óta eltelt két és fél évtized egyik legsötétebb momentumát

- áll a közleményben.

Apáti István, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a Nemzeti Választási Iroda épületénél történtek ízelítőt adtak abból, hogy milyen lenne a rendeleti kormányzás. Újságírói kérdésre kijelentette, hogy parlamenti vizsgálóbizottságnak kell kideríteni, a politikai célra használt „figurákat” ki rendelte meg, miért voltak jelen, illetve van-e ennek anyagi háttere. Szerinte meg kell hallgatni Kubatov Gábort, a Fidesz alelnökét, mert „elég valószínű”, hogy köze lehet az ügyhöz. Hozzátette: meg kell vizsgálni a telefonos híváslistákat is, hogy kiderüljön, mi az incidens szervezői háttere.