Völner-Schadl-ügy: „Gyakorlatilag lesz*pott az ember”

Völner-Schadl-ügy: „Gyakorlatilag lesz*pott az ember”

Újabb részleteket tett közzé a Blikk, a Völner-Schadl-ügy hangfelvételeiből. A mostani anyagban a csak „R.”-ként  megjelölt szintén eljárás alá vont személy beszélget Schadl Györggyel, a végrehajtók előzetesben ülő elnökével. A felvétel alapján R. megpróbálta egy felnőttképzéssel foglalkozó iskola engedélyét elintéztetni Schadl segítségével Völner Pál által, hogy busás összeghez jussanak. A napilap szerint R. jól ismerte Schadl Györgyöt, más ügyeibe is belefolyt, sőt, R. volt az, aki figyelmeztette Schadl, hogy „áskálódnak” ellene.

R.: „Akarok neked olyat mondani, ami számodra fontos. Szerintem k.rva fontos.”

Schadl: „De van baj, vagy nincs baj?

R: „Szerintem van, de már ki is húztam a méregfogát.”

Schadl: „De kik azok, ha kérdezősködhetek előre?”

R.: „Nem akarom, mert a tiédet már szerintem hallgatják.”

Kicsit később R. elárulta, hogy egy bizonyos „barátról”, Zs.-ről van szó.

R.: „El fogom mondani, hol van most, hol kapta a vizsgálatot, hogy mitől fél, mi alól akar kibújni, az eredeti papírok, a feljelentés, amit el akar küldeni a miniszter asszonynak. Hogy ki az embere, hogy a parlamenti csávónak mennyit ad, hogy vigye oda Orbánhoz, hogy kitálaljon… És ígértem a két gyereknek három-három kilót, azért mondtam tegnap a hatot. Én azt gondolom, ez nem egy sátáni összeg.”

A további beszélgetésekből kiderül, hogy az emlegetett „barát” valóban bejelentkezett Schadl Györgyhöz, aki viszont óvatoskodni kezdett. És a kedve már nem volt annyira jó, a hangján is érződik az aggodalom, amikor visszahívta R.-t.

Schadl: „Mindenképpen szeretne velem találkozni.”

R.: „Haha, ugye, megmondtam!”

Schadl: „Mondtam neki, hogy a hét nem olyan jó. De hogy nagyon fontos lenne. Mondtam, hogy hát értem, de nekem nem olyan jó ez a hét... Azt gondolom, hogy az nem fog megtörténni… Ez a nagy trükk, hogy ott próbál valami hülyeséget kiszedni belőlem, valami olyasmit kimondatni, kifacsartatni, amivel tud b.szakodni … Gyakorlatilag lesz.pott az ember… Gyuri, légy szíves, nagyon szépen köszönöm, nagyon aranyos vagy.

R.: „De azért a levelek jönnek, ugye?… A magyaroknak nincs párja.”

A történtek nem is hagyták Schadl Györgyöt nyugodni, és bár R. szerint nem volt mitől tartania, a végrehajtói kar elnöke sietett bebiztosítani magát Völner Pál révén Varga Judit igazságügyi miniszternél.

Schadl: „Valamikor esetleg, úgy hétfő-kedd-szerda körül tudunk beszélni egy tíz percet jó miniszter asszonnyal?”

Völner: „Jó megpróbálok akkor bejelentkezni nála… És te akarsz beszélni vele?”

Schadl: „De úgy, hogy te is ott legyél azért.”

Völner: „Mit jelöljünk meg neki?”

Schadl: „A tényleges téma a következő. Itt elindultak ugye ezek a felfüggesztések, fegyelmi eljárások, és nagyon barátságtalan reakciók vannak. Majd neked személyesen elmondom, de már ilyen fenyegetésekig mennek, meg közölték, hogy mindenkit lejáratnak, meg…”

Völner: „Én nagyon szívesen kezelem. Ha van ilyen, a minisztérium nem hagyja szó nélkül.”

Schadl: „Pont O. úr cirkuszol ezen… Mindenki csal, mindenki szemét, rohadék.”

Völner: „Ez az én szintem, nem kell felemelnünk.”

Amikor Schadl megjegyezte, hogy sajtóbotrányt is akarnak csinálni, Völner Pál megnyugtatta, hogy a sajtó részét viszi, és ha kell reagálnak akármelyik fórumon. A volt államtitkár tehát kiállt Schadl György mellett, aki azonban még akkor sem tudta félvállról venni O. úr cirkuszát. Tudni akarta ugyanis, hogy az kivel, kikkel találkozik, ezért egy videót kért, R. pedig készségesen vállalta annak elkészítését.

Schadl: „Figyelj, csütörtökön hatkor az O. kilenc emberrel megy a Csalánosiba valami kajára... Nagyon szeretném, ha valaki megörökítené, hogy kik vannak ott.”

R.: „Ja. Természetes… Én levideózom az egészet, és akkor hét órakor tudunk találkozni… Mert akkor már viszem az anyagot.”

Schadl: „Tökéletes. Azt mondták, most azzal vannak elfoglalva, hogy én hogy járok kék villogóssal, amivel nem járok egyébként, de hogy ebből büntetőügyet csináljanak belőle.”

A végrehajtói kar elnöke hiába tagadta a kék villogó jogtalan használatát, mert az valóban megtörtént, és mint korábban a Blikk is megírta, a megkülönböztető jelzés használati engedélyét visszavonták. Büntetést azonban a végrehajtói kar elnöke nem kapott érte.

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen. A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával.

Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt adott a politikusnak - 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot -, hogy az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását felhasználja az elnök érdekeiért. Az ügyészség Schadlra 10 év, míg Völnerre 8 év börtönbüntetést kért, továbbá 200, illetve 25 millió forint megfizetését indítványozza.