Washington nem lát arra utaló jelet, hogy Oroszország atomfegyver bevetésére készülne

Washington nem lát arra utaló jelet, hogy Oroszország atomfegyver bevetésére készülne

A Pentagon ezt azt követően közölte, miután Putyin bejelentette, hogy Moszkva taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszország területére.

Az amerikai védelmi minisztérium szerint nincs arra utaló jel, hogy Oroszország nukleáris fegyver bevetésére készülne. Az MTI beszámolója alapján a Pentagon ezt helyi idő szerint szombaton közölte, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Moszkva taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszország területére.

"Láttuk a jelentéseket az orosz lépésről, és továbbra is nagy figyelemmel követjük az ügyet"

- fogalmaztak a védelmi tárca közleményében, majd hozzátették: nem indokolja semmi, hogy Washington változtasson a saját stratégiai nukleáris álláspontján. Hangsúlyozták azt is, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a NATO által biztosított kollektív védelem mellett.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára vasárnap úgy vélekedett, hogy orosz taktikai atomfegyverek telepítése destabilizálná Fehéroroszországot azzal, hogy a lehető legjobban felerősítené az Oroszországgal és Putyinnal szembeni negatív megítélést és elutasítást a fehérorosz társadalomban. Danyilov szerint továbbá az orosz elnök ezzel a lépéssel "túszul ejti" a szomszédos országot.

Putyin az állami televízióban azt mondta, nem sérti az atomsorompó-egyezményt, ha Oroszország taktikai atomfegyvereket állomásoztat a szomszédos ország területén. Az orosz elnök hozzáfűzte, az Egyesült Államok is nukleáris fegyvereket telepített európai szövetségesei területére.

Putyin szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök már régen felvetette a taktikai atomfegyverek telepítésének kérdését a Lengyelországgal határos Fehéroroszországban. Az orosz és a fehérorosz kormány egyetértett a döntésben - hangoztatta az orosz elnök.

(Címlapkép: Vlagyimir Putyin orosz államfő Moszkvában 2023. március 25-én. MTI/AP/Szputnyik/Gavriil Grigorov)