Érdekes módon bérel irodákat Somogyban a kormánypárti Witzmann Mihály

Érdekes módon bérel irodákat Somogyban a kormánypárti Witzmann Mihály

Közel 100 millió forintot, több mint havi egymilliót fizetett ki az Országgyűlés Hivatala Witzmann Mihály fideszes országgyűlési képviselőnek a munkájához szükséges ingatlanok bérleti díjaként az elmúlt nyolc évben – állítja a Magyar Narancs. A lap szerint az egyik irodahelyszínen képviselői jelenlétnek nyoma sincs, és a többi, már megszűnt szerződésnek is vannak érdekességei, többek között az, hogy szinte minden eddigi bérbeadója rendkívül szerencsés volt az uniós és állami támogatásokkal, vagy éppen földbérletekkel kapcsolatban.

A lap az Országgyűlés Hivatala által vezetett nyilvántartásból szedte össze, hogy a siófoki központú választókerület fideszes képviselője, Witzmann Mihály pesti lakását egy magánszemélytől bérli, az ingatlan bérleti díja 2014-ben még 156 000 forintba került, többszöri módosítással ez változott mára 226 ezerre.

Emellett Witzmannak jelenleg Siófokon is bérel az Országgyűlés egy másik magánszemélytől egy 371 négyzetméteres emeletes házat havi 380 000 forintért. Ezt nem csak Witzmann használja, hanem Fidesz-iroda is a párt helyi kommunikációja szerint – mutattak rá, igaz, a korábbi bérleménye még 70 négyzetméteren volt havi közel 300 ezer forint.

Az ügyben figyelemreméltó, hogy a lap szerint két irodabérleti időszak párhuzamosságot is mutatott, utóbbival kapcsolatban egy olyan ablakos céget említettek, akik mintegy félmilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást is kaptak.

Egy harmadik, tavaly nyáron kötött bérleti szerződéssel kapcsolatban pedig azt írják, az Andocs településen lévő 107 négyzetméteres irodát úgy adja ki egy bizonyos Huszár Vendel, hogy az újságíróknak a helyszínen senki nem tudta megerősíteni a képviselő jelenlétét, szerintük a megadott címen nincs semmilyen, klasszikus értelemben vett képviselői iroda. A Huszár-család neve az állami földprivatizációs ügyben is felmerült – emlékeztetnek.

Witzmann képviselő az újság megkeresésére nem reagált. A kormánypárti politikus Somogy megye 4-es számú választókerületében indul az április 3-i országgyűlési választáson, kihívója az egységes ellenzék által támogatott, jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita.