Már nemcsak az „első fecskéről” tudnak devizahiteles pernyertességet tekintve, de a Marczingós Lászlóval közös országjáráson azt látják, számos ügytípus jön szembe – mondta az M1 Ma reggel című hétfői adásában Z. Kárpát Dániel. A Jobbik országgyűlési képviselője felidézte, nemcsak államtitkárokat, hanem magát a miniszterelnököt is kérdezte a devizakárosultak kérdéséről, akik mind azt válaszolták, az emberek indítsanak pereket.
„Az amúgy is kivéreztetett, másfél évtizede a bankok által húzott-vont emberektől elvárni azt, hogy további milliókat keressenek jogviták elindítására, és további éveket várjanak, nem biztos, hogy életszerű”
– emelte ki a Jobbik politikusa.
Az ellenzéki honatya hangsúlyozta,
céljuk a tömeges perek elkerülése.
A jobbikos képviselő aláhúzta, itt egy hibás pénzügyi termékről van szó, egy hasonlattal élve azt mondta, ha egy autónak hibás a fékrendszere, akkor nem a vevőt kérik számon, hanem a gyártót, esetleg a felügyeletet, egyúttal igyekeznek kártalanítani az ügyfelet, vagy visszavinni őt a lehető legközelebb az eredeti állapothoz.
Z. Kárpát is úgy véli, az ügyek sokfélesége miatt a tömeges perindítást nehéz lenne elvárni a polgároktól, ezért
úgy véli, parlamenti feladat egyértelműen fennáll.
Hozzátette, a Kúriának természetesen meg kell hoznia a jogegységi döntést, ami Marczingós László szerint az előzetes döntésben is ígéretes kitételeket tartalmaz, erről pedig hétfő reggeli vezércikkünkben is beszámoltunk.
Z. Kárpát annak a reményének is hangot adott, hogy
az előzetes indítvány alapján a kormány változtathat „a hosszú évek óta becsontosodott álláspontján”.
Ara a felvetésre, hogy Marczingós László már találkozott is Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, Z. Kárpát azt mondta, nemcsak találkozó, hanem komoly konzultáció is zajlott a jogász és a kormánytag között, ami „kapukat nyithat meg” a devizakárosultak ügyében. Azt viszont hangsúlyozta, képlékeny a jogi helyzet: a kormánypárt szerint egyedi ügyről van szó, míg a Jobbik azt vallja, a fogyasztóvédelmi európai uniós irányelv értelmezése kötelező jelleggel mindenkire vonatkozik.
„Ha a károsult javára egyértelműen pozitív döntés születik, mely az igazságtétel irányába mutat, ezt át kell engedni a magyar dimenzióba”
– húzta alá a Jobbik képviselője. Z. Kárpát közölte, amíg nem tisztázódik jogilag a devizakárosultak helyzete, addig
1.) ne legyenek elhelyezés nélküli kilakoltatások (itt felidézte a múlt heti, szigetszentmiklósi kilakoltatást, ahol Nagy János polgármester közbenjárása kellett, hogy a lakók ne maradjanak fedél nélkül),
2.) állítsák le a devizahitelekre visszavezethető végrehajtásokat!
„Az nem járja, hogy ősszel simán kiderülhet, hogy fizetnek a bankok, vissza az egész, és visszajár a károsultak pénze, de addig is kilakoltatnak még néhány száz embert, meg elindítanak néhány ezer végrehajtást! Ezt most itt be kellene fagyasztani!
– szögezte le, hozzátéve, ennek érdekében országos népszavazást kezdeményezett a Jobbik.
Arra a felvetésre, hogy egy visszafizetési hullám mekkora ütést mérne a bankrendszerre, Z. Kárpát úgy reagált,
„nem igazán érdekel a bankok fájdalma, mert itt 37 ezer kilakoltatás történt, emberi tragédiák, szétszakított családok, halálesetek tömkelege fordult elő”.
Hangsúlyozta:
a jog uralma alatt ami visszajár, azt vissza kell adni!
Hozzátette, ezt úgy megoldani, hogy ennek komoly nemzetgazdasági kára ne legyen. A jobbikos politikus szerint a bankrendszer évi 2000 milliárd forintos profitja erre biztosít mozgásteret. Azt is aláhúzta, ha erre sor kerül, akkor lehet tárgyalni többféle megoldásról, ami csillapítja ennek hatását.
Z. Kárpát szerint azok a devizakárosultak, akik így visszakapnák pénzüket, nem világ körüli útra utaznának a pénzből, hanem például megvalósítanák tíz éve elhúzott lakásfelújításukat, újra próbálják rendezni az életüket, belföldön költenék el a pénzt, ami
felér egy ezermilliárdos gazdaságélénkítő csomaggal is!
Z. Kárpát Dániel és Marczingós László
július 1-jén, kedden 17 órától a budapesti Nyugati téren
nagyszabású utcafórumot tart, ahová várják a devizakárosultakat, hozzátartozóikat és mindenkit, aki szolidáris velük. A rendezvény egyúttal kiállás is lesz a devizakárosultak megtámadott szabadságharcosa mellett!