Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke a magyar gazdaság valódi helyzetéről, a kilakoltatásokról, a devizahitelesekről és az otthonteremtésről beszélt az Alfahírnek adott interjújában. Szerinte egyedül állnak a viharban a parlamentben, míg a többi párt csak részmegoldásokat sürget a kilakoltatással fenyegetettek és a devizahitelesek számára, addig a Jobbik történelmi igazságtételt szeretne. Azt is mondta, számára kiábrándító a politika egyes szereplőinek színvonaltalansága a lakhatás ügyében, mert anélkül próbálnak önkormányzati bérlakásprogrammal kampányolni, hogy ennek a kivitelezési módjait, forrásait és vízióit egyáltalán kidolgoznák.
A második negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet. A kormány szerint a gazdaság stabilitása és növekedése a gazdaságélénkítő intézkedéseknek köszönhető. Minden szép és jó, mindig csak az ellenzék elégedetlen?
Ahogy a kormányzó pártok tálalják a növekedésről szóló számokat az vegytiszta csúsztatás, ugyanis nem a magyar gazdaság teljesítményéről van szó. Amikor GDP-adatokat vizsgálunk, mindig tisztáznunk kell, hogy a Magyarországon működő cégek teljesítményét mérik. Vagyis a képletben a külföldi tulajdonú, multinacionális hátterű cégekről is szó van, melyeket a kormány mindenféle - sokszor teljességgel értelmetlen - kedvezményben részesít. Úgy érnek el évente több ezer milliárdos profitot, hogy ezt jellemzően adózatlanul viszik ki az országból. Ezt mutatja, hogy a magyar vállalkozások befizetéseit kiegészítve összesen alig hatodannyi társasági adóbevétel keletkezik, mint amennyivel ÁFA-befizetések formájában „támogatjuk” a költségvetést. Ha adófizetés keletkezik, akkor is azt látjuk, hogy egy adóparadicsomokra hajazó, multikra vonatkozó adókulcs van Magyarországon. A korábbi fideszes társasági adócsökkentés, amit szintén hangos propagandával hirdettek meg, a magyar kis- és középvállalkozások számára egy 1 százalékos engedményt jelentett, a multiknak viszont a sokszorosát.
Ha nem a jelenleg ismert módszertan szerint, akkor hogyan kéne értelmeznünk a GDP-adatokat?
Ha a magyar gazdaság teljesítményét akarjuk mérni, akkor a GDP adatokból ki kellene vonnunk az itt működő külföldi cégek teljesítményét, és hozzá kellene adnunk egy nagyon szerény számot, ami a külföldön működő magyar tulajdonú cégeket jelöli. Így egy hozzávetőleges bruttó nemzeti adat jönne ki: nem véletlen, hogy ezt már nem szokta reklámozni a kormány. Azonnal kiderülne, hogy a magyar kis- és középvállalkozások - jó esetben is - csak beszállítóként működhetnek a multik farvizén, de a nemzetközi termelési értékláncban nem tudnak magasabb fokra kerülni. Hozzá kell tennem, hogy nem vagyok ellendrukker, nem annak szurkolok, hogy a GDP-adatok gyengék legyenek, de az utóbbi három évtized bizonyítványa az elégségeshez is kevés.
Nézzük akkor a munkahelyteremtést, a kormány szerint ezen területen is jól áll az ország vagy ez is hazugság?
Bárcsak így lenne, de hamisítják a statisztikát. A beharangozott új hat-nyolcszázezer munkahely valójában csak részben jött létre. A torzítást az okozza, hogy a felnőtt munkavállalók közé sorolják a diákmunkásokat, beszámítják a közfoglalkoztatottakat és a kivándorolt magyarok egy részét is. Kivándoroltnak, tehát már nem itt dolgozó munkavállalónak, náluk csak azok számítanak, akik adminisztratívan is teljesen felszámolták itthon az életüket, „leadták” a lakhelyet és a TAJ-kártyát, de ez - szerencsére - kevésbé jellemző. A határon túli magyar testvéreinket, akik sokszor kényszer okán dolgoznak Budapesten és környékén, gyakorta „visszavándoroltként” számolják, ezzel is torzítva a statisztikát. Továbbá teljes értékű munkavállalóknak veszik azokat is, akik hetente csak egyetlen órát dolgoznak.
A Fidesz-KDNP boszorkánykonyhájában egy sokkal szebb Magyarországot főztek ki, mint amilyet a valóság tükröz, ami igazából lakhatási krízist, megfizethetetlen albérletárakat, idén több mint 1500 család kilakoltatását és mindezekkel összefüggésben kivándorlást jelent.
Évek óta rendszeresen jár a károsultak védelmében kilakoltatásokra, nem érzi szélmalomharcnak?
Nem. Én egy romantikus, idealista lélek vagyok, aki igyekszik megtalálni a mikrokörnyezetében azokat a lehetőségeket, amelyekről úgy érzi, hogy segíteni tud. Több mint negyven kilakoltatáson jártam jobbikos képviselőként a csapatommal. Mivel rengeteg jobbikos társam is elkísért, úgy gondolom, hogy rekorderek vagyunk ezen a téren, ám ez csak a mennyiség, mindig az eredmények számítanak.
Miben tud segíteni egy politikus jelenléte?
Az esetek nagyjából negyedénél tudtunk valamifajta segítséget nyújtani. Voltak olyan helyzetek, amikor az általunk közvetített jogsegéllyel sikerült megelőzni az árverést. Az is előfordult, hogy ránk nem volt szükség, mert olyan civil „haderő” vonult fel, amitől az intézkedésre érkező - amúgy is többszörösen jogsértő - végrehajtó egyszerűen megijedt, és visszatért a jogszerűség útjára. Hozzáteszem, ebben az is benne lehetett, hogy az említett esetben két végrehajtó banda próbálta ugyanazt a követelést behajtani az érintett családon… A napokban kiváló jobbikos kollégáim meg tudták oldani az egyik károsult család elhelyezését, de előtte még kialkudtak nekik harminc napot, hogy addig is maradhassanak az eredeti ingatlanban.
Nem az állam, nem a kormányablak, nem a polgármester, hanem helyi jobbikos aktivisták segítettek a szabadidejükben.
Egy másik esetnél Nunkovics Tibor barátomék (az EP-választás után a mandátumot szerző Gyöngyösi Márton és a mandátumáról lemondó Kepli Lajos helyére ült be Balczó Zoltán korábbi EP-képviselővel a Jobbik parlamenti frakciójába - szerk.) a hatóságokkal karöltve kerestek, majd egyedül találtak olyan megoldást, ami lakhatáshoz vezetett. Sok esetben nem lehet a kilakoltatást elkerülni, de nem mindegy, hogy a károsult hajléktalanként folytatja életét, vagy helyi civileknek, aktivistáknak köszönhetően, legalább a halvány esélye megmarad annak, hogy viszontpereljen. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a jobbikosok csak hívásra jelennek meg, és csak akkor, ha egyértelmű jogszerűtlenség vagy annak gyanúja merül fel. Jogkövető állampolgárok vagyunk, és a rend pártjaként lépünk fel annak érdekében, hogy a jogszerűtlen folyamatok a jogszerűség útjára térjenek vissza.
Kilenc éve országgyűlési képviselő, meg tudja mondani, hogy Önnek vagy a Jobbiknak hány javaslata, illetve kezdeményezése volt a kilakoltatások ügyében a parlamentben?
Nagyjából száz.
És bizonyára ehhez közelít azoknak a száma is, amik nem mentek át a fideszes kétharmadon.
A fociban ismert pressinghez, nyomásgyakorláshoz hasonlóan mi is állandó középpályás letámadásban vagyunk. Mindig ott lihegünk az ellenfél nyakán: állandóan odaugrunk, odavetődünk a labdáért, arra kényszerítve a kormányt, hogy legalább részmegoldásokat alkosson.
Az a minimális eredmény, ami keresztülment a rendszeren, a folyamatos jobbikos nyomásgyakorlásnak köszönhető.
Augusztus elején kilakoltatási „vészprogramot” hirdetett a Jobbik. Hogyan tud ez segíteni azokon, akiket kilakoltatás fenyeget?
A vészprogram alatt azt értjük, hogy a haladéktalan beavatkozás lehetőségeit keressük. Első körben egy kilakoltatási moratóriumot kellene hirdetni, majd egy olyan végrehajtási moratóriumra is szükség lenne, ami megakadályozná, hogy a tartozásokat mesterségesen tovább duzzasszák.
A legnagyobb szociális társadalmi kataklizmahelyzet kapcsán teljesen egyedül állok a frakciómmal a viharban.
Benyújtottam egy javaslatot, amely arról szól, hogy a létfenntartáshoz szükséges összeget, legyen szó nyugdíjról vagy fizetésről, ne lehessen végrehajtók által tiltásokkal terhelni. Várjuk az őszi parlamenti időszakot, hogy ezt meg tudjuk tárgyalni.
Találkozott már fideszes képviselővel kilakoltatáson?
Nem, pedig rendszeresen meghívom őket. A parlamenti felszólásaimban az esemény helyszínét és időpontját is meg szoktam jelölni... Komolyan gondolom, hogy elkísérhetnének.
Ha esetleg attól félnek, hogy rájuk zúdulna a társadalmi harag, én megvédem őket ettől, csakhogy tisztán láthassanak egy ilyen társadalmi katasztrófahelyzetet. Tipikus emberek, tipikus problémáit ismerjék meg, mert ezek az emberek nem vonalkódok egy költségvetési tervezés során.
A kilakoltatások ügye szorosan összefügg a devizahitelesek problémájával. Az egyik felszámolása nem tűnik elképzelhetőnek, amíg a másikra nincs megoldás. Lehet erre optimista válasz?
Egyszerűen: vissza kell adni az embereknek minden egyes tőlük elvont forintot. Ez persze egy hosszú program vége lehet, ami ráadásul több száz milliárd forintot mozgat meg, ha évtizedes távlatban vizsgáljuk. A végső megoldás egy teljesen új elszámolási törvény lehet, annak érdekében, hogy a devizahiteleknek a felvételkori árfolyamon történő forintosítása megtörténjen. A devizahiteles átváltásból már most is több száz millió forint profit „csücsül” a jegybanknál. A Jobbik ezt osztalék gyanánt kötelező jelleggel befizettetné a költségvetésbe, és egy kártérítési alapot hozna létre, amiből a már kilakoltatottak lakhatása is megoldható lenne.
A bankok teherbíró képessége mellett az igazságérzetünk is elbírja ezt a drámai, radikális beavatkozást a jövő érdekében. A Jobbik elszánta magát emellett, a többi ellenzéki párt részéről látom a szándékot, de sokszor csak részmegoldásokat sürgetnek. Szerintünk történelmi igazságtételre van szükség.
Korábban „Mi várunk” elnevezéssel otthonteremtési programot ismertetett a Jobbik. A közelgő önkormányzati választások egyik tétje lehet a lakhatási krízis megoldása, hiszen az önkormányzatok – eltérő mértékben – de továbbra is rendelkeznek bizonyos számú ingatlanvagyonnal, ami alapot képezhet új bérlakásprogramoknak. Mit kell tudni a Jobbik javaslatáról?
Valóban önkormányzati kampánytémáról is szó van az otthonteremtés tekintetében, de számomra kiábrándító a politika egyes szereplőinek színvonaltalansága ebben a kérdésben. Anélkül próbálnak önkormányzati bérlakásprogrammal kampányolni, hogy ennek a kivitelezési módjait, forrásait és vízióit egyáltalán kidolgoznák. A probléma több mint égető, nemzetstratégiai cél a lakhatás lehetőségeinek bővítése. A kizárólag önkormányzati megoldásban én már kevésbé hiszek: az ingatlanvagyon a rendszerváltás óta a felére zsugorodott, és a kivéreztetett önkormányzatok folyamatosan töredékáron verik dobra a maradék ingatlanjaikat, sokszor kényszerből. Abban hiszek, hogy ahol jobbikos győzelem születik, ott a bérlakásprogramnak az egyik ága elindítható: az építések mellett fontos lenne az üresen álló ingatlanállomány feltérképezése. Nagyjából félmillió ingatlanról beszélhetünk. Ha ennek legalább a tizedéből lakást tudunk csinálni, akkor ötvenezer fiatalnak, pályakezdőnek, családalapításba kezdő párnak tudunk lakhatást biztosítani. Ez már óriási eredmény lenne. A Jobbik programja ennél azonban komplexebb. Az új bérlakások tömegét minősített magyar kivitelezőkkel kellene építtetni, hazai beszállítói lánccal. Ebbe bele lehetne kapcsolni a közfoglalkoztatást, de még inkább a szakképzést. Ennek révén tudnánk hosszú távon olyan dolgozókat képezni, akik a programnak köszönhetően évtizedes távlatban találhatnának kiszámítható megélhetést.
Mennyi új bérlakással számolnak?
A kidolgozott lakhatási szisztémánk szerint évente 5 ezer új, valamint 5 ezer felújított bérlakás átadása válna lehetővé.
Milyen feltételekkel lehetne igényelni ezeket az ingatlanokat?
Az érintett magyar fiatalok, de idősebbek és bármely igénylő a jelenlegi piaci árak feléért-harmadáért költözhetne be, és kölcsönös megelégedettség esetén 6-8 év után bekerülési értékben megvásárolhatnák az ingatlant. A Mi Várunk-program kikötései egyszerűek: az ingatlan állagának legalább megóvása, valamint a társadalmi együttélési szabályok betartása. Gondolunk a nemzetsratégiai szempontból fontos ágazatok dolgozóira is, így az egészségügyi dolgozók, a gyermekeinket nevelők számára egyfajta „szolgálati lakás-rendszernek” is helyet kell találni a szisztémán belül.
Mi a helyzet CSOK-kal? Nem lehet azt mondani, hogy a kormány ne próbálná a lakhatást segíteni.
A kormányzat dicshimnuszokat zeng a CSOK-ról. Ez azonban főleg a tehetősebbeket támogatja, használt ingatlan esetén szinte elhanyagolható módon, és inkább hitelfelvételre buzdít, minthogy valódi szükséget szenvedőknek valódi életlehetőségeket adna. Eközben az évente épített ingatlanok, átadott lakások számát alapul véve a magyar ingatlanállomány csak két-háromszáz évente cserélődne. Gondoljuk végig, mit jelent ez mondjuk egy békásmegyeri panelház tekintetében.
Mi tehát a magyar rögvalóság valódi gondjaira keresünk és találtunk megoldásokat, van jövőképünk, víziónk a nemzet gyarapítása tekintetében, mert a jövő nem lehet ellenzékben. Azt várom el a politikum összes szereplőjétől, hogy legalább ugyanezt teljesítse.
A hiányérzetem viszont erős: jövőkép helyett kormányoldalról sokszor nettó hazugságokat vagy a statisztikai boszorkánykonyha termékeit kapjuk csak. Változás akkor jön, ha összeáll a kritikus tömeg, amely átlát az illuzionisták mutatványain. A változáshoz szükséges „beszállókártyát” pedig már az önkormányzati választáson meg lehet szerezni. Nem pénzért, hanem egy okos szavazattal.