Munkahelyteremtéssel és állami bérlakások építésével ellensúlyozná a gazdasági visszaesést a Jobbik

Munkahelyteremtéssel és állami bérlakások építésével ellensúlyozná a gazdasági visszaesést a Jobbik

Ez most furcsa lesz egy ellenzéki képviselőtől, de én dicsérem a Jegybank előrelátását a kormányéhoz képest.

- közölte Z. Kárpát Dániel a Magyar Nemzeti Bank, Minősített Fogyasztóbarát Lakás-hiteléről. A Jobbik alelnöke úgy vélte, számtalan olyan szempontot képvisel a Jegybank, amely fontos a jelenlegi demográfiai helyzetben. Ezek szerinte segítik a népesedés tervezést, hogy még kerekebb legyen a hazai családpolitika.

Közben a kormány csak "látványpékséget" üzemeltet ezen a területen és hazudik a statisztikákról. Azt kell mondjam tehát, hogy az MBN óvatosabb prognózisa még mindig túlzó, a zuhanás valódi mélyrétegeit később fogjuk csak látni.

- tette hozzá Z. Kárpát Dániel

Erre utal az MNB legutóbbi gazdasági előrejelzése, amely már 5,1 - 6,8 százalékos gazdasági visszaeséssel számol. Z. Kárpát Dániel ezzel kapcsolatban azt mondta, a GDP mutatók éppen a válságban lévő turizmus és vendéglátás adatait nem képes a statisztika beleszámolni, mert rengeteg olyan kényszerfoglalkoztatott van a vendéglátásban, akik négy órára vannak bejelentve, és csak a borravalóval együtt tudják egy vállalható szintre hozni a fizetésüket. 

Lehet, hogy most a statisztikában megjelenik, hogy egy négy órára bejelentett munkavállaló elveszítette a jövedelmét, de valójában egy egész család vesztette el a megélhetését. Ilyen problémákat számszerűsíteni viszont csak utólag lehet. A zuhanás tehát sajnos sokkal nagyobb, mint amit a kormány vagy a Jegybank kommunikál. Ettől függetlenül támogatható az MNB lakáspolitikával kapcsolatos politikája.

Z. Kárpát Dániel ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a forint, a magyar emberek vagyona, a befektetéseik - már ha vannak - folyamatosan értéktelenedik és a hazai háztartások több mint kétharmadának nincs semmilyen megtakarítása. Ezért a Jobbik alelnöke az állami bérlakások megépítését sürgeti, ami a Jobbik "A mi várunk" programja mentén állami forrásból, központi beszerzéssel és minősített magyar kivitelezők közreműködésével jöhetne létre.