Az Igazságügyi Minisztériumnál követelte a Jobbik politikusa devizahitelesekkel a végrehajtók túlkapásainak leállítását

Az Igazságügyi Minisztériumnál követelte a Jobbik politikusa devizahitelesekkel a végrehajtók túlkapásainak leállítását

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője az Igazságügyi Minisztérium épülete előtt devizahitel-károsultakkal tartott közösen sajtótájékoztatót, hogy elmondja,

miközben a tárca dolgozói nyugodt karácsonyra készülnek, a végrehajtók többszázezer állampolgárt intézményesült módon fosztottak ki, mégsem vontak senkit felelősségre.

A politikus arra is emlékeztetett, Varga Judit miniszter korrupciós vádak miatt megbukott bizalmasa, Völner Pál ügyében felmerült, hogy a Végrehajtó Kamara elnökének, Schadl Györgynek volt egy "gazdája", így ennek az ügynek várja még a folytatását. 

Z. Kárpát Dániel azt is felidézte, a Jobbik már 2010 óta hívja fel a végrehajtók túlkapásaira a figyelmet, és félszáz esetben szolgáltattak a bajba jutottaknak jogsegítséget. 

Orbán állítása szerint az ügyészségi közleményből értesült a Völner-ügyről, káromkodott is, amikor olvasta

Orbán Viktor miniszterelnök egy monstre, 3 és félórás(!) sajtótájékoztatót tartott, aminek talán a legfontosabb (egyetlen?) hírértékű bejelentése Novák Katalin várható államfői kinevezése volt. S bár a miniszterelnök csak a kérdések között volt hajlandó foglalkozni azzal, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter bizalmasát, Völner Pál államtitkárt súlyos korrupciós vádak miatt már meg is gyanúsították, azért beszélt a helyzetről.

Meg kell szüntetni a végrehajtói túlkapásokat, és a legkevesebbet keresők, a  kisnyugdíjasok, minimálbéresek tekintetében meg kell szüntetni a 30 és 50 százalékos tiltásokat - szögezte le az ellenzéki képviselő. 

Z. Kárpát Dániel azt is hangsúlyozta, a nemzeti egységkormány egyik feladata az kell, hogy legyen, hogy devizásoknak, az áldozatoknak igazságot szerezzen, és jóvátételi rendszert dolgozzanak ki, mert ezek az emberek ezeket a károkat indokolatlanul szenvedték el - tette hozzá.