A mű eredetileg 2011-ben – Iron Man - My Journey Through Heaven & Hell with Black Sabbath – címmel jött ki, úgyhogy elég nagy késéssel jelent meg a hazai kiadás, amely a Cser Kiadó gondozásában látott napvilágot bő fél évvel ezelőtt.
Az Iron Man - A Black Sabbath útja mennyen és poklon át magyar címet kapott könyv bevezetője az Iommit ért balesetről, azaz két ujjpercének az elvesztéséről szól, utána kezdődik kronológiai sorrendben haladva főhősünk élettörténetének felidézése.
Ami nem a szokványos módon zajlik, mert a 352 oldalas, keménytáblás, már kinézetre is tekintélyt parancsoló kötetben kissé furcsa felosztásban, 92 (!) fejezetre tagolva olvashatunk gitárosunk és a Black Sabbath ügyes-bajos dolgairól, amelyek szinte minden esetben egy-egy konkrét eseményt mesélnek el. Ennek köszönhetően könnyen visszakereshetőek az egyes epizódok, de kicsit szokatlan ez a fajta aprólékos sztori széttördelés. Apropó tördelés… Az oldalak könnyen áttekinthetőre, kényelmesen olvashatóra szerkesztettek.
Elmerülve az emlékezésben számomra egy kicsit valószínűtlen, hogy egyik legnagyobb (muzsikus) ikonunk a több évtizedes napi szintű kokózásról ripsz-ropsz, egyik napról a másikra le tudott jönni, valamint az is, hogy ennyi históriát hibátlanul fel tud eleveníteni… de nem kukacoskodok, inkább örömmel veszem ezt a sok élményt, és mindent elhiszek.
Iommiról ebben a könyvben ugyanis egy rendkívül céltudatos, erős akaratú, higgadt (sok esetben igazi bölcsként gondolkodó) ember képe bontakozik ki, amelyek az elmúlt majd’ 50 év zenei munkássága, pályafutása, és eredményei ismeretében egyértelműen helytálló jelzők.
Ahogy a kiadvány alcíme is jelzi, a kötetben nem csak főhősünk életútjával, hanem – az ő szemszögéből láttatva – a Black Sabbath történetével is megismerkedhetünk. Jogosan, hiszen ő az egyetlen (!) a sokféle felállásból, aki mindvégig a csapat tagjaként alkotott, muzsikált, azaz kis túlzással ő maga a BS.
A koncepció dicséretes, Iommi születésétől indulva, a gyerekkorát és tinédzserévet felelevenítve, a kezdeti zenészlépések megtétele után a nagy négyes megalakulásán, majd működésén és a rengeteg tagcserén keresztül egészen csaknem napjainkig öleli fel a mozgalmas évtizedeket, egészen pontosan 2012-ig, tehát a rá egy évre megjelent 13 címet kapott (utolsó?) BS stúdióalbum már nem szerepel benne, csak annak előmunkálatairól néhány infó.
És az oldalakat falva – mert rendkívül olvasmányos az elbeszélés – rengeteg információval, számos érdekességgel is gyarapodhatunk, és persze a sokszor meredeknek tűnő, hol megmosolyogtató, hol meghökkentő, hol már-már elborzasztó sztorizós részek sem maradnak ki. Sőt!
Az egymás után lendületesen sorjázó fejezeteken mindeközben a nemzetközi rock- és metal színtér arcképcsarnoka is végigvonul, hiszen az Iommi-val való közös munkájuk, megmozdulásaik okán számos híres énekes és zenész alakja is feltűnik rövidebb-hosszabb időre. Valamint, a zeneipar működésébe, a lemezfelvételek, a menedzselés, a turnészervezés világába is be-bekukkanthatunk néha, de az adóhivatallal és a hatóságokkal folytatott harca is terítékre kerül.
Szimpatikus, hogy Iommi a saját, és zenekarai, valamint egyéb projektjei sikereinek (vagy éppen a sikertelenebb időszakok) felelevenítése mellett alapos betekintést nyújt magánéletébe is, valamint az utóbbi években nála diagnosztizált – és ez idáig hatásosan kezelt – betegségéről is részletesen mesél. (Ez esetben is) mindvégig rendkívül őszinte a hangnem, és tárgyilagos az elbeszélés, érthető és korrekt a megfogalmazás, de amely jó néhányszor a fanyar humort sem nélkülözi.
A könyv – kizárólag fekete-fehér fotókból álló – képanyaga a mennyiségét tekintve elég szegényes, viszont a válogatás valóban személyes, különlegességek is bekerültek a galériába.
A kötetet a fordító utószava, valamint a köszönetnyilvánítás zárja. Előbbi a 2012-es esztendőtől a Black Sabbath 2017. március 7-ei hivatalos feloszlásáig foglalja össze a legfontosabbakat, utóbbi Iommi rövid, pár mondatos listája.
A heavy metalt kedvelőknek mindenképpen ajánlott olvasmány, de a zenészönéletrajzokat (csak) hobbiból gyűjtők sem fognak csalódni.
Fejléckép: Tony Iommi Facebook-oldal