Karácsony Gergely a Párbeszéd Magyarország társelnöke, Zugló polgármestere kitűzte az Európai Unió zászlaját a XIV. kerületi önkormányzat épülete elé. Ide utoljára, a Jobbik kezdeményezésére, a székely lobogó felhúzásával került új jelkép.
Az EU-zászló a balliberális, kormányellenes megmozdulások elmaradhatatlan kelléke, a legtöbb tüntetés-szervező külön a meghívóban igényli, hogy a tömegek felett sárga csillagos, kék vászondarabokat táncoltasson a szél.
Ezen a gyakorlaton az sem változtatott, hogy tavaly a Fidesz-székházat számítógépdarabokkal dobálták meg, az ablaküveget betörték, majd két tüntető lány felmászott a székház erkélyére és kitűzte az EU-zászlaját. A jelenet a kijevi Majdant idézte, ahol a sokszor erőszakos és soviniszta ukrajnai ellenzék ezzel a zászlóval fejezte ki oroszellenességét.
A budapesti, erőszakos folytatást kapott felvonulást, eredetileg a Százezren az internetadó ellen – Facebook csoport szervezte. Most újra aktív a közösségi oldal, Angela Merkel februári látogatása idejére hívja utcára követőit. Az esemény célja nem az internetadó eltörlése, hanem kiállás az "európai értékek" mellett, pontosabban az, hogy Magyarország igazodjon a brüsszeli elvárásokhoz.
A mai napon a PM másik társelnöke is hallatott magáról, sajtótájékoztatóján közölte, hogy a PM közös demonstrációt kezdeményez Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleges magyarországi látogatása ellen.
Merkel örül, Putyin bosszús, Zuglóban már ott lobog az uniós vászon.