Zuhant a Gazprom fél éves nyeresége

Zuhant a Gazprom fél éves nyeresége

Az orosz gázipari óriás nyeresége már tavaly is több mint 41 százalékkal esett.

A Gazprom orosz gázipari cég adózott nyeresége 296,241 milliárd rubelt (2,84 milliárd dollár) tett ki az idei első fél évben, ami hatalmas esés az egy évvel korábbi 2514 milliárd rubelhez (24,04 milliárd dollár) képest, és elmarad a szakértők által várt 363 milliárd rubeltől is.

A Gazprom közlése szerint a cégnek 18,6 milliárd rubel (197 millió dollár) vesztesége volt a második negyedévben, miután a tavalyi második negyedévet még 1030 milliárd rubel nyereséggel zárta.

Famil Szadigov, a Gazprom egyik vezérigazgató-helyettese az idei első félévi eredmény csökkenését a gyenge rubelnek tulajdonította. Azt mondta továbbá, hogy az Európába irányuló export visszaesését részben ellensúlyozta a kínai szállítások növekedése, ami a szerződéses kötelezettségek alapján tovább fog nőni.

A Gazprom, az orosz gazdaság egyik pillére, a költségvetés egyik kiemelten fontos finanszírozója. A cég nyeresége már tavaly is esett, több mint 41 százalékkal, 1226 milliárd rubelre.

(MTI)

Címlapkép: A Gazprom orosz állami gázipari monopólium szentpétervári irodaháza 2022. július 27-én. Fotó: MTI/EPA/Anatolij Malcev