Bayer Zsolt a Fideszről: korábban nálunk volt az összes jó csaj, most már csak öreg nénik vannak

A Fidesz alalpítótagja nem tudja, hogy szólíthatnák meg a mai fiatalokat.

A polgári oldal egyik fontos véleményformálója, a Fidesz alapítótagja a kisebbik kormánypárt fiataljainak (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség - IKSZ) tartott előadást csütörtökön az Y generáció politikai értékrendjéről. Pontosabban annak hiányáról. Az est alaptémáját ugyanis egy nemzetközi felmérés szolgáltatta: az 1980-1999 között született magyar nemzedéknek ugyanis mindössze hat százaléka követi a politikai helyzetet. Azaz a harmincasok közül mindössze ilyen kis arányban gondolják úgy, hogy ez a téma fontos, hogy véleményt kell formálniuk, illetőleg szerepet kell vállalniuk az eseményekben.

Jómagam 1983-ban születtem (Bayer Zsolt pedig 20 évvel korábban), így kíváncsi voltam, hogy ezt a szerintem legalábbis fontos problémát, hogyan látja a jelenlegi hatalom, és milyen jövőt vizionál a publicista az ifjú kereszténydemokratáknak, és persze nekem is.

Nos, kiderült, Bayer Zsoltnak nincs ötlete arra, hogyan vigyék bele a fiatalokat a politikába, ugyanakkor nem is tartja ezt célnak. Várja a történelmi pillanatot.

De kezdjük ott, hogy szerinte két fajta fiatalt szokás megkülönböztetni. Az egyik a forradalmár, aki a barikádon küzd, és a változásban érdekelt, a másik pedig kocsmába jár, és mással van elfoglalva. A jelenlegi érdektelenséget Bayer éppenséggel azzal magyarázta, hogy nincs az országban jelenleg forradalmi hangulat, "békés és nyugodt helyzet van" (tehát egyelőre nem tapasztalható az orbáni lázadás éve).

Azt ugyanakkor elismerte, hogy szükség van a fiatalságra, alkalmasint az utánpótlás miatt, mert

"sok mindennek vagyunk mondhatók, de fiataloknak nem",

vallott a Fideszről, és hogy a hallgatósággal még jobban érzékeltesse a megváltozott időket, felidézte:

"korábban nálunk volt az összes jó csaj, most már csak öreg nénik vannak. Már, ha vannak".

Pedig a kormánypárt nagyon örülne, ha az irodáikba jönnének a fiatalok, de ez elmarad. Nem tudjuk, hogyan lehet rávenni a fiatalokat a politizálásra - vallotta be.

Két megoldás látszik a polgári oldal előtt, az egyik, hogy erőlteti ezt a folyamatot, de akkor "beleszaladhatnak" Mengyi Rolandokba, a másik, hogy segítik őket a családalapításban - ami persze önmagában értékelendő, azonban ez nem lehet annak az ára, hogy a korosztályom lemondjon a tudatos politikai szereplésről, véleményformálásról. Ez olyan kádári felfogás - amikor megvolt a kislakás, esetleg az üdülő is, ám minden másra ott volt a Párt.

Megkérdeztem tőle, nem tartja-e aggasztónak, hogy a fiatalok elfordulnak a politizálástól, a közügyektől, hiszen így a Fidesznek sem lesz utánpótlása. Végül is abban maradt, hogyha eljön a történelmi pillanat, akkor majd aktivizálódni fog ez a korosztály is. Ennek némileg ellentmond, hogy néhány hónappal ezelőtt, a kormány által teremtett békétlenségben a fiatalok mégsem vettek részt kellő mértékben a kvótareferendumban, így érvénytelen lett a "migránsügyi népszavazás".

Bayer megszólalása egyébiránt azért is érdekes ebben a témában, mert bevallása szerint nem talál semmi vonzót a XXI. században, inkább "visszarégiesülne" a XX. századba.

Szóba került a vitakultúra eltűnése is. "Sokunk fájdalma ez" - jelentette ki a publicista, és őszintén elismerte, hogy neki is megvan a maga felelőssége abban, hogy a magyar politikai kultúra idáig fajult. Szerinte nincs szükség arra, hogy a kormánysajtó pornográf, lejárató tartalmakat jelentessem meg az ellenzéki képviselőkkel kapcsolatban (utalva itt a G. Fodor által vezetett, állami pénzekből fenntartott 888.hu-ra). Mint mondta, nem érti, miért gondolják ennek ellenkezőjét.

Felidézte, hogy amikor a Habony-média elkezdte buzizni Vona Gábort, ő publicisztikában védte meg a politikust (itt gyorsan hozzáteszem, hogy 20 perccel eme kijelentése előtt pedig azon viccelődött, hogy Vona Gábor a hanuka-levelet követően jövőre már a Budapest Pride-on fog a Jobbik kamionján félmeztelenül táncolni; a sértő megnyilvánuláson természetesen jót derültek az ifjú kereszténydemokraták), én viszont emlékeztettem arra, hogy olvashattunk olyan Bayer-cikket is, amelyben a Jobbik elnökét szarnak nevezte.

De szerintem ez csupán gusztustalanság, ami engem jobban zavar, az a szenvtelen hazudozás. A Habony-médiával szemben a Jobbik az elmúlt hetekben több tucat pert is nyert, ugyanis ezek a sajtótermékek nem tudták alátámasztani az állításaikat. A hazugságokkal kapcsolatban is ugyanazt mondta, nem érti miért van erre szükség, és ő például nem írta volna meg a Volner Jánost lejárató anyagot.

Már csak azt kell kideríteni, mikor jön el az a történeti pillanat? Ki fogja tudni megszólítani a harmincasokat? Vagy jobb híján marad a visszarégiesülés?