Zsebben a Fidesz - ez a bélyeg örökre ráéghet Orbánékra

"A hatalomért pedig bármire képes, legyen szó az Állami Számvevőszék félrevezetéséről, adócsalásról, vagy az alaptörvény lábbal tiprásáról.

Jakab Péter hangsúlyozta: a Fidesz megint azzal vádolta meg a Jobbikot, amit ő követett el.

"A kormánypárt naponta támadja a legerősebb ellenzéki pártot azzal, hogy olcsón bérel plakátfelületet, és ezzel egy oligarcha zsebébe került. Ehhez képest a ma megjelent sajtóhírek szerint a Fidesz már hét évvel ezelőtt is több mint 60 százalékkal olcsóbban kapott Simicska Lajos cégétől plakáthelyeket, mint a Jobbik, ráadásul feltételezhetően 1300 plakátot számla nélkül helyezett ki"

- fogalmazott a pártszóvivő, hozzátéve: amíg a Jobbik piaci alapon, addig a Fidesz valóban hatalmas kedvezménnyel kampányolhatott.

Brutális Fidesz-bukta: sokkal olcsóbban plakátoltak a Jobbiknál, volt, amit nem is számláztak

A 24.hu birtokába került dokumentumokból kiderül: a Fidesz ugyanannál a cégnél, a Mahir Cityposternél hirdetett, ahol most a Jobbik - sokkal olcsóbban. A kormánypárt hetek óta azzal támadja a Jobbikot, hogy az ellenzéki párt Simicska Lajos zsebében van, mivel áron alul hirdet a vállalkozó felületein.

A Jobbik arra szólítja fel Orbán Viktort, hogy ne titkolózzon tovább, hozza nyilvánosságra a kampányköltség részleteit.

"Mondja el, mennyiért vette meg őket 2010-ben egy oligarcha, és mit kért ezért cserébe? Ha nem tisztázza magát és pártját, örökre ráég a bélyeg, hogy tisztességtelenül nyert választást, a hatalomért pedig bármire képes, legyen szó az Állami Számvevőszék félrevezetéséről, adócsalásról, vagy az alaptörvény lábbal tiprásáról."