Kápókat csinálnak a kormányhivatali dolgozókból: velük listáztatják majd az óriásplakátokat

Minden reklámfelületet rögzíteniük kell.

A lap értesülési szerint az eddig más területeken tevékenykedőket vezényelték át a feladatra:

volt például, hogy szociális területen dolgozó hivatalnok nyakába akasztottak fényképezőgépet.

A plakátokról ráadásul három fotót kell rögzíteniük - egyet a plakátról, egyet a környezetéről és egy olyat, amin látszik a plakát közzétevője. A látottakról tanúval ellenjegyeztetett jegyzőkönyvet is fel kell venniük.

A Miniszterelnökség a lap megkeresésére közölte: a kormányhivatalok a településkép védelméről szóló, öt napja érvénybe lépett törvényben meghatározott feladatuk értelmében járnak el.

A Népszava forrása szerint

nyílt titok, hogy az akció célja a politikai célzatú óriásplakátok (elsősorban valószínűleg a Jobbik reklámanyagainak), illetve az azoknak helyt adó felületek listázása, ami egy újabb szigorítás előszobája lehet.

A dolog érdekessége az, hogy a törvény egyébként nem kötelezné listakészítésre a kormányhivatalokat.