A borsodnádasdi áldozat anyja szemébe nevetett a gyilkos, és azt mondta, reméli, előkerül a lánya

A nő még bocsánatot is kért a gyilkostól.

Először és utoljára állt a kamerák elé a lesújtó borsodnádasdi gyilkosság áldozatának édesanyja. Farkas Róza a Hír TV Riasztás című műsorában mondja el, hogyan élte meg, mikor kiderült, kamaszlánya holttestére a rendőrség egy vízelvezető aknában bukkant rá.

„Sajnálom, sajnálom, mert egy anya nem arra neveli a gyerekét, hogy egy másik gyereket megöljön. Lehet, hogy ezért sokan meg fognak vetni, hogy elvette a gyerekemnek az életét, aki nekem az életet jelentette. De sajnálom a fiút is. Sajnálom a szüleit is. Mert bele tudok gondolni, hogyha fordítva történt volna a dolog.”

- nyilatkozta a nő, aki nagyon jól ismerte a gyilkos szüleit, elmondása szerint még Csenge ballagóruháját is B. Roland édesanyja készítette.

K. Csenge szeptember 2-án nem ért haza a korábban megbeszélt időpontra a barátaival való szalonnasütésről, ami nem vallott a fiatal lányra. Mikor másnap sem adott életjelet magáról, bejelentették eltűnését a rendőrségen, akik azonnal megkezdték a keresést. Először Csenge cipőjére bukkantak rá a közeli erdőben, majd a nyomtól nem messze megtalálták a lány holttestét lemeztelenítve, fejjel lefelé egy templom melletti vizes aknában.

A sütögetésen részt vevő társaság minden tagját bevitték kihallgatásra, akik közül B. Roland gyanússág vált számukra, így többször is megismételték a fiú kihallgatását. 

Ezen kihallgatások alkalmával K.Csenge édesanyja többször is találkozott a fiúval, akitől még bocsánatot is kért, amiért meghurcolják, hiszen nem is gondolta volna, hogy ő a valódi elkövető.

„Azért, mert én nem tudtam. És belenevetett a szemembe, és azt mondta, hogy az nem baj, hozzanak hússzor be, csak legyen meg a lány. Holott ő már tudta, hogy mi történt.”

Roland a rendőrség kérdéseire megtört, majd beismerő vallomást tett, ám továbbra sem tisztázott minden körülményt, sok részletről pedig nyilvánvalóan hazudott. 

Azt elmondta, hogy ő maga sokat ivott és herbálozott is aznap, arra azonban nem derült fény, hogy a lány mitől vesztette el az eszméletét, ami miatt a férfi úgy gondolhatta, hogy meghalt. Ahogy azt sem tudni, hogy miért vetkőztette le a lányt és hova rejtette ruháit, mikor a nyomozás eddigi adatai szerint nem történt nemi erőszak.

A bíróság emberölés bűntettének gyanúja miatt szeptember hetedikén elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, arra hivatkozva, hogy fennáll a szökés gyanúja a szabadlábon való védekezés esetén.

Ivott és herbálozott a borsodnádasdi Csenge gyilkosa

Az eddigi információk alapján biztosan tudjuk, hogy K. Csengét, a Borsodnádasdon és Ózdon is aktív közösségi életet élő fiatal lányt szombat éjszaka barátai társaságában látták sütögetni a közeli erdő mellett. Csengének 10 órára kellett volna haza érnie, ám miután sem az adott időpontban, sem másnap nem jelent meg, és életjelet sem adott magáról, édesanyja bejelentette eltűnését a putnoki rendőrőrsön.