A pofátlanság új szintje: így reagált a kormány a letelepedési kötvényekről szóló kérdésekre

Kiderült, hogy konzultál a kormány, ha ő kapja a kérdést.

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője mini-nemzeti konzultációt tartott a letelepedési kötvényekről: ugyanazt az írásbeli kérdést nyújtotta be a nemzetgazdasági, az igazságügyi, a külgazasági és külügy-, a honvédelmi, a nemzeti fejlesztési, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető, a belügy-, a Miniszterelnökséget vezető, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli, a földművelésügyi, valamint az emberi erőforrások miniszteréhez.

Demeter Márta konzultációja

A minisztereknek benyújtott dokumentumok hét kérdést tartalmaztak:

 

1. Az Orbán-kormány nem csak tervezte, de meg is valósította a szervezett bevándorlást Magyarországra. A letelepedési kötvényprogrammal mára 20 ezer bevándorlónak adott élethosszig tartó letelepedési engedélyt hazánkba, csak azért, hogy a Rogán Antal nevéhez is köthető off-shore cégek 180 milliárd forintot kaszáljanak. Ezek a cégek nem fizetnek Magyarországon egyetlen forint adót sem . Ön helyesnek tartja ezt?

 

2. Míg az Orbán-kormány nem hajlandó 1294 fő esetében csupán menekültügyi eljárást lefolytatni és milliárdokat költ hazug gyűlöletkampányra, addig 20 ezer olyan ember előtt nyitotta meg Magyarország kapuit ellenőrizetlenül, akik a kormányzati haveroknak fizettek. Ön helyesnek tartja ezt?

 

3. Az így beengedett emberek élethosszig tartó letelepedési engedély birtokában szabadon mozoghatnak Magyarországon és a schengeni-övezetben úgy, hogy már több alkalommal kiderült, hogy elítélt külföldiek is vásároltak ezzel a programmal magyarországi letelepedést, mindössze 300 ezer euróért. Ön helyesnek tartja ezt?

 

4. Érdemi biztonsági ellenőrzés hiányában nem csak korábban elítélt külföldiek jöhetnek minden akadály nélkül Magyarországra, de ellenérdekelt titkosszolgálatok is betelepíthették az embereiket. Ön helyesnek tartja ezt?

 

5. A magyar embereket nem kérdezte meg a kormány arról, hogy akarják-e, hogy a letelepedési kötvényprogrammal a kormány eladja a biztonságukat. Az Orbán-kormány a saját zsebére, az emberek feje fölött döntött erről, kockára téve Magyarország szuverenitását. Ön helyesnek tartja ezt?

 

6. A letelepedési kötvényprogram 2016 végéig 1,2 milliárd forintos veszteséget okozott a magyar államnak, ami mára közel 13 milliárd forintot tesz ki. Ön helyesnek tartja ezt?

 

7. A legtöbb letelepedési kötvényt a Rogán Antal nevéhez is köthető off-shore cég jegyezte le, összesen 140 milliárd forint hasznot zsebeit be. Ez az a cég, melynek közvetett tulajdonosi cégeit mindössze egy nappal azelőtt jegyeztették be egy adóparadicsomban, hogy Rogán Antal benyújtotta a törvényjavaslatot az országgyűlésnek. További mindössze egy hét alatt három ilyen cég is alakult, melyek részt vettek a letelepedési kötvény értékesítésében. Ön helyesnek tartja ezt?

Demeter Márta kérdéseire azonban nem a megkérdezett miniszterek válaszoltak, hanem Dömötör Csaba, Rogán Antal államtitkára. A válasz egészen elképesztő:

A házbizottsághoz fordul az LMP

Még vicces is lenne Dömötör Csaba válasza, ha nem egy ennyire komoly témáról lenne szó - fogalmazott portálunknak Demeter Márta. 

Az ellenzéki képviselő rámutatott, a Habony-művek csak ennyit tudott kipréselni magából, miközben az offshore-hátterű letelepedésikötvény-program érdemi nemzetbiztonsági kockázatot rejt, a konstrukcióval 20 ezer bevándorlót engedtek be hazánk területére, valamint már 140 milliárd forintnyi hasznot generált Rogán Antal haveri körének. "Nem hiába kerüli a választ a propaganda-minisztérium" - tette hozzá.

 Demeter Márta szerint olyan nincs, hogy a szakminisztériumok helyett Rogán Antal propaganda-államtitkára válaszoljon a kötvényekkel kapcsolatos kérdésekre. Közölte, az LMP a Házbizottsághoz fordul az érdemi válaszok elmaradása miatt, és a programmal kapcsolatos kérdéseit ismét eljuttatja az Orbán-kormány minisztereihez.

Tállai András, az adóhatóságot vezető fideszes államtitkár egyébként a múlt héten azt is elismerte, semmi garancia nincs rá, hogy a letelepedési kötvényeket forgalmazó offshore hátterű vállalkozások ne tüntessék el a kötvények értékesítéséből származó százmilliárdokat.