Magyar kapitányt akart az MLSZ, de végül a dán legenda lehet a befutó

Eldőlt?

Az MLSZ Herczeg Andrást, a DVSC edzőjét szerette volna a válogatott kapitányának, Csányi Sándor hosszasan győzködte, hogy vállalja el a feladatot, de végül nemet mondott – értesült a Rangadó.

Ennek következtében a szövetség úgy döntött, hogy felgyorsítja a tárgyalásokat a dán Morten Olsennel, aki nyitott a pozícióra.

A 68 éves szakember tizenöt éven át irányította Dánia nemzeti csapatát, 2002-ben és 2010-ben a világbajnokságra, 2004-ben és 2012-ben az Európa-bajnokságra jutottak ki vele.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar csapat vezetését ideiglenesen Szélesi Zoltán veszi át.

(fotó: Getty Images)

Nem hiszi el, hogy ki jelentkezett az MLSZ-nél kapitánynak

Giovanni Trapattoni érdeklődik a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztja iránt. Az olasz edző menedzsere levélben kereste meg az MLSZ-t - árulta el Bánki Erik, a szövetség elnökségi tagja a Szegedma portálnak. Dárdai Pál eredetileg őt szánta utódjának, Szabics Imrét másodedzőnek, Bernd Storckot pedig sportigazgatónak.