Vona: "Az adósok nem hibásak"

Vona Gábor a Vona'18 keretében újabb vállalást tett. A Jobbik javaslata a devizahitelesek válságára nyújtana megoldást, ami a pártelnök elmondása szerint továbbra is az ország egyik legsúlyosabb problémája, ami "hosszú évek óta mérgezi a társadalom szöveteit".

Vona Gábor szombati sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy pártja rendszeresen megnevezi a magyar társadalmat sújtó legnagyobb problémát, az elvándorlás.

Ennek egyik okára, az alacsony bérekre már felhívták a figyelmet és egy európai polgári kezdeményezést is indítottak a bérek mielőbbi felzárkóztatására, azonban a társadalom eladósodottsága, köztük főként a devizahitelek okozta egyéni válságok is arra ösztönzik az embereket, hogy külföldre vándoroljanak annak érdekében, hogy otthonhoz jussanak.

"Ha azt mondom, hogy az elvándorlás a legdrámaibb folyamata a magyar társadalom elmúlt tíz évének, akkor mondhatom azt, hogy a legtragikusabb problémája volt a devizaválság."

Az családok életét olyan mértékben keserítette meg, az adósokat olyan kilátástalan helyzetbe sodorta, hogy a csapdából sokan nem tudtak menekülni és egyetlen kiútnak azt látták, hogy önkezükkel vessenek véget életüknek.

Vona Gábor szerint jelen pillanatban nem a felelősök keresése, hanem a kialakult helyzet megoldása a legfontosabb a hitelesek számára, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a fideszes és szocialista kormányzatok tétlenségét, a bankok, és köztük a Magyar Nemzeti Bank felelősségét, akik még hasznot is húztak ebből a tragédiából.

És el kell felejteni azt a téves, politikai cinizmusnak nevezhető álláspontot, miszerint a hitelfelvevők okolhatók saját helyzetük miatt.

A pártelnök úgy véli, a devizás adósok nem hibásak, hiszen a kormányzat és a bankok közösen terelték őket ezen hitelek felé, más lehetőségük nem is igazán volt.

Ugyan vannak néhányan, akik valóban maguk miatt kerültek ebbe a helyzetbe, de ez az adósok körének olyan mikrorésze, amiből nem lehet ítéletet mondani az összes hitelfelvevő felett.

„Sztálin, IMF, vagy Orbán, az mindegy" - a magyar embert belökték a gödörbe, de mikor húzzák már ki?

A magas fizetés jelentette biztos kényelemből való totális kiszakadás; a távlati terveket jelentő hazai vállalkozás teljes feladása; a felismert felelősség és félrevezetettség döbbenete, vagy éppen a kétségbeesés szülte kapálózás - más és más módokon élik meg a devizahiteles válságba kerülő emberek azt, ami 2008 óta történt.

Az elmúlt évek fideszes megoldási kísérleteinek legnagyobb hibája éppen az volt, hogy a devizások nyakába tette a felelősséget. A Jobbik elnöke sajnálattal konstatálta, hogy pártja álláspontja 2009 óta ugyanaz, mivel a kormányzatok azóta sem tudtak a problémára érdemben válaszolni.

Vona Gábor röviden végigvette a valódi segítséget nem nyújtó intézkedéseket. A végtörlesztést, ami nagyon keveseknek és csak a tehetősebbeknek nyújtott segítséget. Az árfolyamgátat, ami csupán a baj elodázására volt alkalmas. A Nemzeti Eszközkezelőt és a családi csődvédelmet, amik ugyancsak a bajba jutottak kis részének adtak lehetőséget a levegőhöz jutáshoz.

A forintosításnak pedig egyetlen nyertese van, a válság kialakulásának egyik felelőse, a Magyar Nemzeti Bank.

A válság, ami kiszárította a magyar gazdaságot

A devizahitel-károsultak kálváriája lassan egy évtizede tart, rengeteg áldozatot követelve, szociális katasztrófahelyzetet okozva. A széthulló családok, a kilakoltatások, a végrehajtások okozta helyzet, ezen családok fogyasztói körből való kiesése mára már nemzetgazdasági szinten is érzékelhető.

A Jobbik javaslata szerint újra kellene számolni a hitelesek s a bankok közötti pénzmozgást, és az egyetlen igazságos rendezést a felvételkori árfolyamon történő forintosítás jelentené.

"Ez lehet, oda vezetne, hogy már nem is a hitelfelvevő tartozik a banknak, hanem a bank a hitelfelvevőknek."

A pártelnök szerint ezzel a megoldással elérhetnék, hogy a társadalom és a bankok közötti bizalom ismét helyreálljon, és a forinthitelek felvételének beindulása felpörgetné a gazdaságot.

Hangsúlyozta, hogy

"ez nem segély és nem is a bankok ellen irányuló merénylet, hanem az egyetlen igazságos megoldás."

Vona Gábor

Vona '18 - 13. vállalás Új devizahiteles elszámolás #Jobbik2018 #vona18

Ötletük pedig se nem unortodox, se nem hungarikum, hiszen a szomszédos Romániában is ezt a rendezési módot választották.

Magyarországon véget kell vetni az emberek kizsákmányolásának és a kilakoltatásoknak, amik vagy a hitel nem fizetése, vagy a magas hitelek miatt a közüzemi tartozások felgyülemlése miatt növekednek.

Vona Gábor szerint nem csupán arra van szükség, hogy az új elszámolás megtörténjen, hanem hogy megakadályozzák, hogy a továbbiakban ilyen katasztrófa előfordulhasson. Ehhez átgondolt, hosszútávú kormányzati gondolkodás szükséges. A Jobbik a megoldást három pont megvalósulásában látja, amik kormányprogramjukban is szerepelnek.

  • Elsősorban abban, hogy a bérek meginduljanak a felzárkózás irányába. Ennek mielőbbi és biztos megalapozásaként jött létre a béruniós kezdeményezés, ami mára egy pártok feletti kezdeményezés lett, támogatói, aláírói mutatják, hogy társadalmi igény van a bérfelzárkóztatásra. Abban az esetben, ha az embereknek tisztességes bér jár, kevésbé kerülhetnek adósságspirálba.
  • Másodszor az egyébként is újragondolandó közoktatásban nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a fiatalok vállalkozási ismereteire. Hiszen "azzal tisztában vannak, hogy egy mocsári zsurló hogyan szaporodik,de nem tudják, hogy egy vállalkozást hogyan kell elindítani".
  • Végül egy olyan otthonteremtési program létrehozása, ami abban segít a fiataloknak, hogy a lakáshoz jutások ne luxusnak számítson, hanem elérhető cél legyen.