2017. 11. 22. 13:42

Szijjártó két kisvasútnyi pénzért adta el a nemzet becsületét

Szijjártó Péter tegnap átruccant a zord budapesti november elől a kellemes délkelet-ázsiai örök nyárba. És, ha már ott volt akciós áron eladta a nemzet becsületét. 

Mianmar aránylag ritkán kerül be a hírekbe. Az ország neve eredetileg Burma volt, 1989-ben változtatta meg a harmadik világbeli mértékkel is különösen véreskezű katonai junta, ám az emberek döntő többsége a mai napig a hagyományos módon nevezi hazáját. A világon a legtöbben valószínűleg akkor hallottak róla először, amikor a juntával szembeni ellenállás vezetője, Aun Szan Szu Csi asszony 1991-ben Nobel-békedíjat kapott. Tavaly óta ő az ország miniszterelnöke (hivatalos nevén államtanácsosa).

És Nobel-békedíjasként az ő kormányzása idején megy végbe az ország történetének legborzalmasabb népirtása a muszlim vallású rohingyák ellen.

A szerencsétlen sorsú nép folyamatos vegzálása és elnyomása már évtizedek óta tart. A mostani vérontás akkor vette kezdetét, amik mikor augusztus végén rohingya gerillák rátámadtak a kormányerőkre, akik válaszként a buddhista milíciával közösen tisztogatásba kezdtek.

A méltányosság kedvéért tegyük hozzá: az országban a mai napig lényegében a hadsereg az úr, ők vezénylik a genocídiumot is, amelyet a kormányfő akkor sem állíthatna le, ha akarná. De egyelőre úgy néz ki, nem akarja. Egy parlamenti felszólalásában ugyan elítélte a szép, kerek eufemizmussal "jogsértésnek" nevezett vérengzést, máskor azonban arról beszélt, hogy "forrásaink nem olyan teljesek és megfelelőek", hogy el lehessen dönteni, mi is történik az ország északnyugati részében. 

Holott meglehetősen "teljes és megfelelő" források garmadája áll rendelkezésre. Sajtóértesülések felgyújtott falvakról, máglyára vetett hullákról, 

lefejezett gyerekekről

szólnak, az Amnesty International friss jelentése szisztematikus "apartheid-politikáról", és emberiesség elleni bűncselekményről beszél. 

Így menekül Mianmarból félmillió rohingya

A rohingyákat a világ legüldözöttebb népcsoportjaként tartják számon. 1,1 millióan élnek folyamatosan konfliktusban a buddhista lakossággal Mianmar keleti részén, Rakhine államban. Az állam illegális bevándorlóként, hontalanként kezeli a népcsoportot és megtagadja tőlük az állampolgárságot.A konfliktus augusztus 25-én éleződött ki, mikor a rohingya militánsok rátámadtak a kormányerőkre, akik válaszként a buddhista milíciával közösen tisztogatásba kezdtek.

És, akkor Szijjártó Péter elmegy Mianmarba, ahol egy büdös szót se szól arról, hogy pár száz kilométerel arrébb patakokban folyik a vér, és százezreket űznek el otthonaikból. Illetve ez utóbbiról azért megemlékezik, de csak azért, hogy ezt az egyetlen alkalmat se hagyja ki egy veretes migránsozásra. 

"Mianmar súlyos kihívásokkal néz szembe, és ha nem tud rajtuk úrrá lenni, akkor több százezres migrációs hullám indulhat el, amely nem fog megállni Bangladesben vagy a környező országokban, hanem nagyrészt Európába fog irányulni"

 - mondta a magyar külügyér, és ismerjük el, igaza is van. A szép, logikus gondolatmenetből csak az egész válság oka, a rohingyák elleni népirtás maradt ki.

Mianmar Szijjártó alternatív valóságában pusztán "súlyos kihívással néz szembe" - nagyjából olyannal, mint Tito partizánjai '44-ben a Délvidéken, a Maniu-gárda fejszés gyilkosai Erdélyben, vagy Benesék a Felvidéken. 

Szijjártó Péter megértette a népirtás lényegét: állítsuk meg a bevándorlókat!

Mianmar súlyos kihívásokkal néz szembe, és ha nem tud rajtuk úrrá lenni, akkor több százezres migrációs hullám indulhat el, amely nem fog megállni Bangladesben vagy a környező országokban, hanem nagyrészt Európába fog irányulni - mondta el Najpjidoból a mianmari hivatalos látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter kedden telefonon az MTI-nek."Európának és benne Magyarországnak az a biztonsági érdeke, hogy Mianmarból ne induljon ki ilyen több százezres migrációs hullám.

A genocídium helyett kedvezményes hitelekről, befektetésekről, és versenyképességről esett szó a párnázott ajtók mögött. Magyarország nem moralizál, hanem kereskedik - hirdeti a külgazdaságivá is előlépő külügy ars poeticája. És ezzel alapvetően nem is volna baj, ha Szijjártó a különböző gazdasági megállapodások mellett nem jelenti be azt is, hogy 

"Magyarország támogatja Mianmart a nemzetközi szervezetekben is".

Na, most a helyzet az, hogy Mianmart éppen két hete ítélte el, és szólította fel a vérontás megállítására az ENSZ Biztonsági Tanácsa - méghozzá egyhangúlag.

A magyar külügyminiszter tehát egy olyan rezsimnek kínálta fel diplomáciai támogatását, amely épp olyan büdös az amerikaiaknak, a franciáknak, az angoloknak, a kínaiaknak, és az oroszoknak - csak nekünk nem.

Ha elfogadjuk - amit keresztény, de akár csak nagyjából ép erkölcsi érzékű emberként amúgy soha nem fogadhatunk el - hogy a politikában az égvilágon semmi keresnivalója nincs az erkölcsnek, hogy a legmocskosabb, legaljasabb gazemberekkel is össze kell feküdni, ha az érdek úgy kívánja - nos, a mianmari perverz smúzolás akkor is megmagyarázhatatlan. A két ország közötti kereskedelmi forgalom ugyanis a külügy adatai szerint tavaly összesen 4,41 millió dollárt, nagyjából 1,2 milliárd forintot tett ki. Vagyis nagyjából kétszer annyit, amennyibe a felcsúti kisvasút került. 

Szijjártó Péter tehát két kisvasútnyi pénzért markolászta a népirtó rezsim vezetőinek vértől iszamos kezeit. 

Nemzetgazdasági léptékkel mérve ez a lepkefingnál valamivel kevésbé súlyosabb tétel.

Ha viszont a tárgyalások során sikerül pár havernak lezsírozni néhány kedvezményes Eximbank hiteles befektetést, abból remek bizniszek kerekedhetnek ki.

Pláne, ha egy hártyavékony demokratikus mázzal bevont katonai diktatúrával lehet üzletelni, ahol még annyi kellemetlen átláthatósággal sem kell számolni, mint itthon. 

Azt már eddig is tudtuk, hogy a NER-ben a tisztességnek igen alacsony az árfolyama. Most sikerült beárazni a nemzet becsületét is. Két kisvasútnyi dollárra.