Ungár Péter: "nem akarunk közösen kormányozni"

Arra viszont nem válaszolt, hogy mi lenne, ha ezen múlna a kormányváltás.

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy Vona Gábor, a legerősebb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje az mno.hu-nak adott interjúban kedden többek között arról beszélt, ha a történelmi helyzet azt kívánja meg, illetve a választási eredmény erre készteti, a Jobbik hajlandó lenne az LMP-vel és a Momentummal is - mint XXI. századi pártokkal – kompromisszumot kötni arra, hogy az Orbán-kormányt leváltsák.

Vona nyitott a XXI. századi pártokkal való kompromisszumra

Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje interjút adott a Magyar Nemzet Online-nak, többek között arról beszélt: ha a történelmi helyzet azt kívánja meg, illetve a választási eredmény erre készteti, a Jobbik hajlandó lenne az LMP-vel és a Momentummal is - mint XXI. századi pártokkal - kompromisszumot kötni arra, hogy az Orbán-kormányt leváltsák.

Ugyanakkor a Jobbik elnöke leszögezte azt is, hogy "egyedül fogja megmérettetni magát a választáson, mert úgy érzi, hogy egyedül meg tudja nyerni". Tehát minden esetleges együttműködés, kompromisszum csakis a választások utáni időszakra vonatkozhat, mint ahogy azt Vona Gábor hangsúlyozta.

Lapunk szerdán kereste az LMP-t; Ungár Péter, az országos elnökség tagja érdeklődésünkre leszögezte, továbbra sem akarnak közösen kormányozni a Jobbikkal. Mint mondta, az LMP célja a korszakváltás, de és az új korszakot nagyon máshogy képzelik el, mint ahogy a Jobbik képzeli vagy képzelte.

Arra a kérdésünkre viszont nem volt hajlandó válaszolni, hogy az LMP abban az esetben is elhatárolódna-e a Jobbikkal való kompromisszumtól, ha a 2018-as országgyűlési választások után olyan eredmény születne, hogy csak egy esetleges koalíció akadályozná meg a negyedik Orbán-kormány megalakulását.