Magyarország-Kína: mindkét félnek előnyös együttműködés?

Orbán Viktor és Li Ko-csiang közös sajtótájékoztatót tartott.

Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy minden európai ország profitálni akar Kína fejlődéséből, Magyarországnak ebből a szempontból jó pozíciói vannak.

„Magyarország startpozíciói jók, a közép-európai térségben a mi versenypozíciónk kínai összefüggésben kifejezetten erősek.”

Ezt gazdasági adatokkal igyekezett alátámasztani, tavaly 600 milliárd forintnyi magyar árut szállítottak Kínába, ami egy ilyen kis ország esetében magas szám. A felvevőpiac továbbra is nyitott lesz, sőt, a kínai adatok alapján tovább is bővül, a következő időszakban 6-7 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak az ázsiai óriásban.

A kínai miniszterelnök is megerősítette, hogy bővült a két ország kereskedelmi kapcsolata: 20 százalékkal emelkedett Peking importja Magyarországról, a teljes növekedés több mint 10 százalékos. Itt kiemelte a jó minőségű magyar mezőgazdasági termékeket.

Ezzel párhuzamosan a kínai termelési kapacitások is bővülnek, így a vállalataik a határokon túl is beruházásokat valósítanak meg. Li Ko-csiang szeretné, hogy befektető honfitársainak még vonzóbb célpont legyen Magyarország. Azt is hozzátette, hogy a globalizációs trendeknek megfelel ez a régiós együttműködés, ami összeköti Európát és Ázsiát. Ezzel összefüggésben kifejtette, hogy szerinte nem kell tartani a gazdasági globalizáció negatív hatásaitól, mert az erős kapcsolatok segíthetnek ezek áthidalásában.

Megállapodások

Abban is egyetértettek, hogy a közép-kelet-európai térség komoly potenciált rejt, ami kiaknázásra vár. A magyar miniszterelnök szerint vannak olyan projektek, mint például a Budapest-Belgrád vasútvonal, amikhez nincs elegendő tőke sem a magyar gazdaságban, sem az Európai Unióban, ezért Kína finanszírozza ezeket.

Megjelent a kiírás a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának felújítására

A közlemény szerint a vasútvonal fejlesztése a 160 kilométer/óra sebesség és az új második vágány eredményeképpen a menetidő jelentős csökkenését és az áruszállítási kapacitás bővülését teszi lehetővé a legkorszerűbb biztonsági feltételek mellett.A hirdetményt ajánlatkérőként a MÁV Zrt. nevében eljáró Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. adta fel.

Ezen kívül elindultak az első exportvonatok Budapestről Kínába, Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon keresztül.

Li Ko-csiang ismertette, hogy több megállapodást is aláírták, ami mindkét fél számára előnyös. Magyarországon munkahelyeket teremtenek, míg a kínai cégek át tudják venni a magyar szakértelmet. A termelési ágakon kívül szót ejtett felsőoktatási és turisztikai projektekről.

Arról is írtunk, hogy a Magyar Posta vegyesvállalatot hoz létre annak érdekében, hogy a kínai küldemények gyorsabban kézbesítésre kerüljenek.

Gyorsabban fogja kézbesíteni a kínai csomagokat a Magyar Posta

Kínai-magyar vegyesvállalatot hoz létre a Magyar Posta Zrt. két kínai logisztikai társasággal közösen, 3 millió eurós (900 millió forint) törzstőkével, az erről szóló megállapodást a felek hétfőn írták alá a Budapesten megrendezett kínai-kelet-közép-európai csúcstalálkozó üzleti fórumán - közölte a Magyar Posta az MTI-vel.

Orbán Viktor említett néhány konkrét megállapodást. Magyarország kukoricát és mézet is szállíthat Peking számára. Gazdasági megállapodás is született: a magyar Eximbank 500 millió dolláros hitelkeretet kap, amivel a magyar gazdaságot erősítheti. A kínai érdekeltségű, Kazincbarcikán működő BorsodChem 217 millió dolláros beruházási hitelhez jutott. A komáromi kínai elektromosbusz-gyár 20 millió dolláros fejlesztéssel bővülhet. Ezek mellett hallhattunk egy sárvári és egy szegedi projektről is, az egyik termálberuházás, a másik 40 millió dolláros textiláru-értékesítés.

„Magyarország és Kína között kölcsönös a tisztelet”

 - szögezte le.

Megköszönte Orbán

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy 1990 óta Budapesten a mostani a 4-5. legnagyobb csúcstalálkozó volt, ezért köszöni a fővárosiak türelmét.

„Magyarország számára ez fontos két nap volt.”

(címlap: Li Ko-csiang kínai miniszterelnök és Orbán Viktor a közös budapesti sajtótájékoztatón, fotó: Kovács Tamás / MTI)