"Ha kellek, akkor én jövök" - hosszú násztánc Karácsony Gergely és az MSZP között

De legalább már bent van a várban.

Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke megnyitó beszédében egészen meghökkentő példával élt. Az Egri csillagok történetét hívta segítségül, ugyanis szerinte a magyarok és a törökök közti 1552-es csata szimbolizálja a jelenlegi demokráciáért vívott küzdelmet.

Ez persze bullshit, viszont volt egy egész érdekes kiszólása: szerinte a váron belül most is van olyan, aki a saját érdekeit előrébb helyezi, és azt hiszi, hogy ezt megúszhatja (Hegedűs hadnagy), éppen ezért

"le kell győzni a betolakodókat, és le kell győznünk az árulókat!"

Hoppácska! Egyesek ezt már szinte kannibalizmusnak is gondolhatnák (de persze ettől elhatárolódunk).

Ezt nem értem, sajnálom!

Ám sajnos, az nem derült ki, hogy kire vár bitófa az Egri várban. Mert ugye, ha a Fidesz támadja a magyar demokráciát (Egri vár), akkor alkalmasint nem lehet áruló egyetlen fideszes sem. Ha viszont valami külső erő ostromolja a falakat, és a Fidesz is a váron belül adja el a hazát, akkor ki a külső ellenség?! Na, mindegy.

A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is felszólalt a rendezvényen. Karácsony Gergely elismerte:

"mindenkinek könnyebb lenne, ha én nem lennék itt".

Majd újra megismételte az "új baloldali ajánlatát": a közös programon túl, közös jelöltekre, és közös miniszterelnök-jelöltre van szükség. Majd közölte a szocialista politikusokkal:

"ha kellek, akkor én jövök!"

Molnár Gyula ezt követően szintén érdekes módon arról beszélt, hogy Karácsony Gergely ajánlata "egy új lehetőség az MSZP számára".

„A langyosokat kiköpi a Jóisten" - ezt üzente Szigetvári Viktor Karácsony Gergelynek

"Karácsony Gergely nem lesz az Együtt listáján, a Párbeszéddel nem kötünk szövetséget, Karácsony Gergely nem lesz az Együtt miniszterelnök-jelöltje, mert a tegnapi napon lezárult egy történet" - jelentette ki az Együtt választmányi elnöke, miután Karácsony Gergely, a másik baloldali mikropárt, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy nappal korábban arról beszélt az ATV-ben, hogy újragombolná a kabátot az MSZP-vel: közös listán indulna a szocialistákkal.

„Engem az lepett meg, hogy Karácsony Gergelyt elvhű politikusnak ismertem, a legutóbbi döntése, azonban szembe megy a korábbi nyilatkozataival”

- ezt viszont még tegnap este állapította meg szomorúan a korábbi szövetséges, az Együtt elnöke, Juhász Péter.

Ugyanis ők továbbra sem akarnak közösködni az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenccel.