A Jobbik diktatúraellenes tüntetése a nemzetközi sajtóban

Több hírügynökség és lap is beszámolt a pénteki budapesti demonstrációról.

 

Az elmúlt néhány hétben állandó szereplője lett a külföldi – főként a német nyelvű – sajtónak a Jobbik. Szombati összeállításunkat ITT olvashatja.

Vona: nincs visszaút a néppártosodástól

Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje az AP-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy a Jobbik nem fog visszatérni „szélsőjobboldali gyökereihez” (ez az amerikai hírügynökség megfogalmazása – szerk.).

Vona azt mondta: centristább irányba tolta a Jobbikot, hogy néppárttá váljon, és több választót tudjon megszólítani.

„2013-ban elhatároztam, hogy vagy így fogom vezetni a pártot, vagy egyáltalán nem fogom vezetni”

- fogalmazott. Lehetetlen elképzelni olyan antiszemita kifejezéseket, amelyek korábban előfordultak a Jobbikban, vagy ha mégis megtörténnének, akkor azokat a lehető legszigorúbban szankcionálnák.

A pártelnök leszögezte: a néppártosodás nem politikai taktika, hanem egy belülről megtapasztalt folyamat. „Szóval nincs visszaút innen” - jelentette ki.

Az AP beszámolt arról is, hogy pénteken több ezer ember vett részt a Jobbik tüntetésén „Orbán kiépülő diktatúrája ellen”, ahol a párt támogatói adományozhattak is, ezzel segítve a kiszabott közel 1,24 millió dolláros ÁSZ-büntetés kiegyenlítését.

Az AP emlékeztetett rá: miután 2014-ben a párt húsz százalékot szerzett, most az összes választópolgár körében „tíz százalékon áll” a közvélemény-kutatások (az eredeti cikk nem tartalmazza, hogy melyik közvélemény-kutató cég adatait veszik figyelembe – szerk.) szerint, miközben a Fidesz negyven százalékon, és ennyi a bizonytalan szavazók aránya is.

„A számok nem tükrözik a Jobbik néppártosodási folyamatát”

- közölte Vona, aki szkeptikusan nézi a közvélemény-kutatások adatait.

„A Jobbiknak komoly tartalékai vannak a jobboldalon, a baloldalon, a centrumban, és a bizonytalanok között, ezeket szavazókra válthatjuk a választásokon”

- jelentette ki.

A Fidesz több mint egy éve célba vette a Jobbikot

A Reuters a beszámolójában azt írta: „körülbelül ezren” (az Alfahír helyszíni tudósítója szerint több ezren – szerk.) tüntettek pénteken a Jobbik elleni ÁSZ-támadás miatt, a pártot ugyanis rekordnagyságú politikai kampánnyal kapcsolatos büntetéssel sújtanák. A Reuters idézte Vona Gábort, aki szerint ez a demokrácia halálos ítéletét jelenti.

A londoni székhelyű hírügynökség arra is kitért: a „valaha szélsőjobboldali Jobbik” a politikai centrum felé fordult, hogy több támogatót szerezzen, most pedig országszerte Orbán ellen kampányolnak, akit egy bűnszervezet vezetőjeként ábrázolnak. Orbán elutasítja ezeket a vádakat, és azt állítja, nyitott könyv a pénzügyi helyzete.

Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője a Reutersnek azt mondta: a Fidesz több mint egy éve célba vette a Jobbikot, amelynek középre mozdulása felboríthatja a régóta fennálló status quót, amelyben a domináns Fidesz áll középen, jobbról és balról pedig gyenge ellenfelei vannak.

 

A múlt péntek esti tüntetéssel és annak hátterével foglalkozott az ír sajtó egyik legbefolyásosabb orgánuma, a The Irish Times. A lap a Jobbik külügyi szakpolitikusát, Gyöngyösi Mártont is megszólaltatta.

A svájci Neue Zürcher Zeitung szombati száma, a Politico, az osztrák hírügynökség, az APA, illetve szlovák lapok, a Hospodárske noviny és a SME is cikket közölt a pénteki demonstrációról.