Volner: Orbán az ÁSZ-t használja a Jobbik megsemmisítésére

A párt új lendülettel folytatja a támogatások gyűjtését.

A volt fideszes képviselő, Domokos László által vezetett Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn, kora délután közleményben jelezte, hogy január 8-án élesítik a Jobbikra kiszabott bírságot, a pártnak 15 napon belül fizetnie kell.

Felpörög a diktatúra: A Jobbiknak 15 napon belül ki kell fizetnie az ÁSZ-bírságot

Az ÁSZ azzal indokolta az intézkedést, hogy"tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe vagy rendel meg szolgáltatásokat".A számvevőszék szerint a Jobbik nem tett eleget a "számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének".

Volner János szerint nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Viktor retteg a Jobbiktól és az elszámoltatástól. A frakcióvezető hangsúlyozta: joggal, mert a nagy halakat valóban utol fogja érni a felelősségre vonás.

A politikus kijelentette: az ÁSZ köteles lett volna a Jobbik minden észrevételét véleményezni és konkrétan megválaszolni. Ennek ellenére azonban kísérletet sem tettek arra, hogy a Jobbik összesen 36 oldalas jogi érveit figyelembe vegyék, és az alapján hozzanak határozatot.

Törvényt sértett az Állami Számvevőszék

A Jobbik szerint az ÁSZ hétfői jelentése szó szerint megegyezik a december 6-án megjelent jelentéstervezettel. Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója közleményében jelezte: az ÁSZ semmilyen új információt, körülményt nem tudott találni az elmúlt 1 hónapban állításai igazolására, illetve a mostani jelentése alapján sem tartotta be a rá vonatkozó törvényeket. Az ÁSZ ugyanis nem küldött a Jobbik által leadott észrevételekre választ. „A jelentésben fel sem tüntette észrevételeinket, csupán kettőt önkényesen kiragadott, de ezeknél sem az észrevételt emelte be a jelentésbe, hanem csak annak saját értelmezését” - olvasható Schön Péter közleményében.

 

A Jobbik gazdasági igazgatója azt is sérelmezi, hogy Domokos László nem vállalta saját kezűleg a törvénytelen jelentés aláírását, valamint a jelentésben nem szerepel felhívás az ÁSZ által hasraütésszerűen megállapított tiltott vagyoni hozzájárulás befizetési kötelezettségéről. Schön Péter szerint, így érthetetlen az ÁSZ közleményben „megállapított” tiltott vagyoni hozzájárulás befizetése.

 

A Jobbik hangsúlyozza, hogy mindenben a hatályos törvények szerint járt el, az ÁSZ nem végzett érdemi vizsgálatot, sőt maga akadályozta azt, jelentésében pedig semmit sem bizonyított.

A Jobbik frakcióvezetője leszögezte: Orbán Viktor kézi vezérelve használja az ÁSZ-t, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, Domokos László alá sem merte írni saját kezével a határozatot, mert valójában retteg attól, hogy a jobbikos felelősségre vonás, illetve elszámoltatás utoléri.

„Ne hajtsa nyugodtan álomra a fejét”

 - mondta Volner.

A Jobbik frakcióvezetője újságírói kérdésre elmondta: a Jobbiknak nincs pénze arra, hogy kifizesse a büntetést, ezért nagyobb erővel újraindítják a gyűjtést. Jelenleg 50 millió forintnál tartanak.

Arról a párt országos elnöksége fog dönteni a héten, hogy elkezdik-e kifizetni az ÁSZ-büntetést, illetve, hogy szerveznek-e újabb tüntetést.

Ez a döntés a Jobbikot pénzügyileg megsemmisítette, nincs pénzük a kampányra – erősítette meg Volner János. Vizsgálják a lehetőségét, hogy lehet túlélni a mostani helyzetet, mert jelenleg nincs pénz a párt szakértői apparátusának fenntartására sem.

A frakcióvezető ismét elmondta: az ÁSZ kettős mércét alkalmaz, mivel a Fideszt nem vizsgálják.

„A rendszerváltás óta még nem történt olyan, hogy állami intézményekkel semmisítsék meg a legerősebb kormányváltó erőt”

 -jelentette ki. Hozzátette: a Jobbik az adatszolgáltatásra most is nyitott az ÁSZ felé.

Orbán ökle decemberben csapott le az ellenzékre

Az ÁSZ tavaly december 6-án jelentette be, hogy „tiltott pártfinanszírozás” miatt, több mint 660 millió forintos büntetéssel sújtja a pártot. Volner János frakcióvezető akkor kijelentette: a Fidesz által kialakított helyzetben kérdésessé vált, hogy a Jobbik részt tud-e venni a 2018-as országgyűlési választáson.

December 15-én a Jobbik az épülő diktatúra ellen, a magyar demokrácia védelme érdekében szervezett tüntetést a Fidesz budapesti székháza elé, amelyen más ellenzéki pártok politikusai és aktivistái is részt vettek.

Még decemberben a Jobbik egy észrevétel-, illetve kifogáslistát készített az Állami Számvevőszéknek. Volner János az észrevételeik átadáskor, az ÁSZ budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján jogsértőnek, szakmaiatlannak és minden valóságot nélkülözőnek nevezte a számvevőszék megállapításait.

A karácsonyi ünnepek előtt négy ellenzéki pártot, az Együttet, az LMP-t, a Párbeszédet és a Demokratikus Koalíciót is megbüntette az Állami Számvevőszék. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója közleményében akkor úgy fogalmazott:

„Sajnáljuk, hogy igazunk lett, amikor a Jobbik 663 milliós büntetése után figyelmeztettünk arra, hogy ma a Jobbik, holnap a többi ellenzéki párt, holnapután meg minden, a kormány egyeduralmi törekvéseinek útjában lévő társadalmi csoport kerül majd sorra.”

(fotó: Béli Balázs / Alfahír)