Egészségügyi „béremelés”

Nem lesz nehéz elkölteni.

Újabb nulla forintos béremelésre lehet büszke Orbán Viktor kormánya. A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház egyik alkalmazottja tette fel a Facebookra azt a dokumentumot, melyben arról tájékoztatják, hogy mennyivel is emelkedik az illetménye. Nos, az összeg kőkemény nulla forint.

Ugyanis a garantált illetmény emelkedését az intézmény az ő esetében is úgy kompenzálta, hogy az azon felüli részt csökkentette, így a 219 900 forintos fizetés egy fillérrel nem nőtt.

A múlt héten Dömötör Csaba, a Rogán-féle propagandaminisztérium államtitkára állította, hogy „sok százezer magyar ember számlájára érkezik magasabb fizetés ezekben a napokban, azon béremelések alapján, amelyek január 1-jén léptek életbe”. Zsigó Róbert, a Fidesz képviselője pedig azt mondta, „az áprilisi választások tétje a béremelések megvédése is”.

Ha már egészségügyi dolgozóról van szó, akkor hogy is szól a közismert mondás? Költsék patikára!

December elején is beszámolhattunk olyan esetekről, mikor a novemberi 12 százalékos úgynevezett béremelés nulla forint plusz jövedelmet jelentett az egészségügyi dolgozóknak.

Az ország, ahol plusz 12% = 0 forint

„Világszínvonalú" egészségügyünk megérdemli a fideszes törődést, aminek meg is van az eredménye. Hónapok óta halljuk Balog Zoltán emberminiszter ódáit az egészségügyben dolgozók tizenkét százalékos béremeléséről is. Eközben a sorossimicskalibsibaloldaliantiszemitamigránssimogatónáci sajtó álhírekkel próbálja kisebbíteni pártunk és kormányunk virágzó szocialista jövőbe fektetett erőfeszítéseit.