Mikor és miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Magyarországot és külföldön kezdesz új életet?
Én szó szerint az MSZP miatt jöttem el és a Fidesz miatt nem megyek vissza. 2007 novemberében ültem fel a repülőre, mert 2006 után úgy éreztem, nemzeti érzelmű fiatalként - ha nem vagyok hajlandó lapítani - nem lesz otthon jövőm.
„A sors fintora, hogy ma pont azok miatt fojtogató otthon a légkör, akiktől sokan a megváltást várták.”
Nem anyagi megfontolásból költöztem Ausztráliába, hiszen vállalkozó szellemű vagyok, a jég hátán is megélek. Az elviselhetetlen légkör, a létbizonytalanság miatt depressziós emberek, a kilátástalan jövőkép vezetett a döntésemhez, hogy a Föld másik felére költözzem. Azóta követett az egész családom, unokatestvér, nagynéni, gyerekkori barát, a két kisfiam pedig már itt született. A szüleim tavaly költöztek ki, nyugdíjasként és már saját takarító cégük van.
Miért ilyen távoli országot választottál? Kezdettől fogva Ausztrália volt az úti cél?
A lehető legtávolabbra akartam menni, és soha többé nem akartam fagyoskodni. Így kötöttem ki Brisbane-ben. 25 évesen gyakorlatilag teljesen felkészületlenül, vakon ugrottam bele a kiköltözésbe, még arról is csak a megérkezésemkor értesültem, hogy itt az autókban a másik oldalon van a kormány. Szerencsére Magyarországon edzett fiatalként mindenre találtam megoldást.
Akkor sikerült beilleszkedni? Angliai utunk során azt tapasztaltuk, hogy a magyarok inkább a magyarokkal, kelet-európaiakkal tartják a kapcsolatot, kevésbé vegyülnek az angolokkal. Ausztráliában kevesebb magyar él, itt is megtalálják egymást, vagy ez annyira nem jellemző?
Az első években nem nagyon jártam össze magyarokkal. Ide nem lehet csak úgy kijönni, mint Angliába, több éves procedúra megszerezni a letelepedési engedélyt. Amíg nem szerzed meg a PR-t (permantent residency), addig bizonytalan az életed. Valószínűleg emiatt alakult úgy, hogy inkább a már hosszabb ideje itt élők alkotnak baráti társaságokat. Én személy szerint tökéletesen elvagyok magamban, de ha magyar társaságra vágyunk, mindig van hova mennünk. Nagyon jó közösség van itt, egy csomó értelmes, értékes ember, ráadásul rengeteg vállalkozó, ami azt is jól mutatja, hogy
„itt megvalósíthatod önmagad, ha ott van benned a vállalkozó hajlam, az állam nem fog neked keresztbe tenni.”
Érdekes egyébként, hogy aki csórón jön ki, az általában átverekszi magát a nehézségeken, míg sok olyan történetet ismerek, ahol 50-100 millióval és hatalmas arccal vágtak neki Ausztráliának, majd másfél év múlva lógó orral kullogtak haza. Ezek az emberek általában nem tudták elfogadni, hogy itt senkit nem érdekel, hogy otthon kik voltak és nem kerülhetnek rögtön a társaság krémjébe, hanem eleinte el kell vállalniuk az alja munkát is. Az biztos, hogy az első évek letörik az egódat, amit sokan nem bírnak elviselni. Szerintem azonban nem árt, ha van az életünknek olyan szakasza, amikor fel kell adni a büszkeséget és teljesen az alapoktól felépíteni mindent.
Te is vállalkozóként dolgozol. Otthon is ezzel foglalkoztál vagy itt sikerült ezt felépítened?
Otthon az egyetem mellett kezdtem el vállalkozni, megéltem volna ott is, csak anyám szerint előbb-utóbb a rács mögött kötöttem volna ki. Végül az egyetemet nem fejeztem be, de nem bánom, mert nem is adott használható tudást a kommunikáció szak. Ha ma hazamennék, sokkal nagyobb hasznát venném annak a tudásnak, amit itt kint a biztonsági cégem és a web-design cégem építése során szereztem.
„Viszont hülye lennék hazamenni azért, hogy az adómból Mészáros Lőrinc épüljön.”
Nagyon bízom az áprilisi fordulatban, mert ha végre korrupciómentes, 21. századi országvezetés lenne, elgondolkodnék a kétlaki életen.
Akkor Ausztrália mégsem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket?
Nem erről van szó, ez a világ egyik legélhetőbb országa és minden reményemet, sőt annál is többet beváltott. Ezt lehetetlen tökéletesen elmagyarázni, arra jöttem rá egy idő után, hogy hiába mesélek erről az otthoniaknak, aki már élt nyugaton, az megtapasztalt egy olyan új perspektívát, amit lehetetlen elmagyarázni annak, aki még nem tapasztalta. A holdraszállásról is beszélhet nekünk egy űrhajós, lehetnek róla elképzeléseink, de amíg nem éltük át a súlytalanságot, úgysem tudjuk meg, hogy valójában miről beszél. Ezért is nagyon veszélyes az, hogy se az előző, se a jelenlegi kormány nem törődött a fiatalok elvándorlásával.
„Aki egyszer megízlelte azt, hogy milyen szabadon élni, az soha többé nem akarja rabigába hajtani a fejét.”
Ezért is várjuk nagyon sokan, hogy mind az MSZP, mind a Fidesz végre eltűnjön a magyar politikából. Hiszen mi, akik magunkra szedtünk egy nyugatias életszemléletet újra tudnánk építeni a hazánkat, ha ezek a vérszívók nem zsigerelnék ki az országot és nem törnének le minden piacképes, tudáson és tehetségen alapuló ambíciót a csókosok és a családtagok monopóliumának biztosításával.
Ez azt jelenti, hogy ha ez a két párt eltűnne a közéletből, már csomagolnál is és irány a reptér?
Túl régóta vagyok itt, így azt hiszem, már képtelen lennék végleg elszakadni Ausztráliától. Annyi mindent kaptam ettől az országtól, hogy azért örökké hálával tartozom. Itt lehetek vállalkozó anélkül, hogy valakinek a rokona lennék, nem szívat az adóhivatal, nem járnak a nyakamra különböző hatóságok. Egész egyszerűen hagynak dolgozni.
„A befizetett adómat pedig nem stadionokra, meg oligarchák gazdagodására fordítják, hanem infrastruktúrára, oktatásra, egészségügyre.”
Olyan környezetben élünk, amit otthoni körülményekhez szokott ember elképzelni sem tud. A két fiam már itt, a helyi kórházban született. Azt talán mondanom sem kell, hogy nincs hálapénz, ellenben a kismama egy 60 m2-es szülőszoba közepén egy hatalmas medencében adhat életet gyermekének, és érintőképernyős menüről rendelheti meg az ízlésének megfelelő ételt. Ilyen otthon talán még a privát kórházakban sincs. Itt ezt kapjuk az adónkért.
Ennek ellenére van, ami hiányzik Magyarországról? Hogyan tudod itt megőrizni a magyarságodat?
Szeretem az ausztrál életstílust. Szeretem azt, hogy magyar maradhatok itt kint és ez az égvilágon senkit nem zavar. Nem hangoskodok, nem hivalkodok, a magyarságomat a családomban és a saját köreimen belül, de leginkább magamban élem meg.
"Szeretek magyar lenni."
Szeretem, hogy bár ausztrálnak nézek ki, amikor elmegyek egy tárgyalásra és megszólalok, azonnal tudják, hogy európai vagyok, de a magyar akcentusomat is a saját brandem építésére tudom fordítani. Még a cégemet is a legmagyarabb fűszerről neveztem el, így aztán mindenki megjegyez magának. Örülök, hogy ezen keresztül magyaroknak tudok tisztességes bért és egy nyugati légkörű munkahelyet biztosítani, ráadásul azzal, hogy otthonról dolgozhatnak ilyen feltételek mellett, Magyarországon tudom tartani őket. És hogy egy szokásos mantrára rácáfoljak: olyan kiváló magyar szakemberekkel dolgozok együtt, akik mentalitásban és munkamorálban is tökéletesen illeszkednek egy nyugati vállalathoz. A magyar IT szakemberekben hatalmas lehetőség lesz, ha olyanok vezetik majd az országot, akik nem összeszerelő üzemekben, hanem magas hozzáadott értéket megkövetelő innovációkban gondolkodnak.
Azt is szeretem, hogy bár 600 dollárral a zsebemben és másfél milliós adóssággal a számlámon jöttem ki, mára tudtunk venni egy családi házat egy óceánparti városban és felépítettünk egy élhető életet a feleségemmel.
„Végre kikopott belőlem az a jól ismert otthoni félelemérzet is, az állandó szorongás, hogy mi lesz holnap. Megtanultam ausztrálul élni. Magyarként.”
Ugyanakkor rettenetesen szíven üt, mikor megkérdezem a 3 éves kisfiamat, hogy hol élünk és mindig azt mondja, hogy Magyarországon. Hiába mondom neki, hogy Ausztráliában élünk, látom, hogy nem érti. Hiszen mindenki magyar körülötte, egyelőre még nem is beszél angolul, mert fontos nekünk, hogy tökéletesen elsajátítsa a magyart, mielőtt megtanulja a helyi nyelvet. Összeszorul a szívem, mikor a játszótéren odamegy a többi gyerekhez, elkezd hozzájuk magyarul beszélni és nem értik egymást. Pár év múlva meg majd azért szorul össze a szívem, mert tökéletes ausztrál akcentussal fog a többi gyerekkel beszélgetni.
Honvágy?
Sose volt honvágyam, ellenben rengeteget gondolok Felsőgödre, a kisvárosra, ahol felnőttem.
„Az egészen biztos, hogy aki elhagyja a hazáját, az sebzetté válik.”
Nekem az idő múlásával megszépülő emlékképek melengetik a lelkemet, ha Magyarországra gondolok, de mikor hazalátogatok, mindig arcul csap a valóság.
„Van bennem egy tehetetlen düh, amikor azt látom, hogy az otthon maradottak egyik részét az orránál fogva vezeti a hatalom által teljesen leuralt média, a másik része pedig nyögi ezen brigád döntésének a következményeit.”
Látom a szétszakadó családokat, gyerekkori barátságok kifakulását, azt, ahogy a Fidesz-fanatikus nagymama egyik percben skypeon az unokáját siratja, de a másik pillanatban a vezír kezét csókolgatja. Forr bennem a düh a megvezetett hazámat nézve, és várom a pillanatot, hogy mikor lesz ennek vége. De nincs minden veszve, vannak olyan mikroközösségek - mint a a saját városomban működő "Szeretünk Göd" nevű Facebook csoport - ahol otthon élő, mégis nyugatias mentalitású embereket találni, akik pontosan úgy építik a közösségüket, ahogy azt itt kint látom az értelmesebb réteg körein belül. Ezek tartják még bennem a reményt, hogy van esély helyre hozni az otthoni dolgokat.
Mit gondolsz, a Fidesz miért nehezíti a külföldön élő magyarok szavazását?
Nem csodálom, hogy akadályozni próbálják a külföldön élők szavazását. Mi pontosan tudjuk, hogy mit lehet elvárni egy kormánytól. Orbánék ezért rettegnek tőlünk, jogosan.
„Olyan aljasság is kevés országban eshet meg, hogy az egyik miniszterelnök a határon túliak ellen hergel 23 millió román munkavállalóval riogatva, majd az utódja felhasználja őket a politikai céljaira, ezzel megint ellenük hergelve a csonkaországiakat.”
Nekik biztosítja a levélben szavazást, de nekünk, külföldre menekült magyaroknak nem. Micsoda beteg nemzet vagyunk mi, hogy hagyjuk ennek a két gazembernek, hogy folyamatosan kijátsszák a határon túli testvéreinket ellenünk? Én megértem a jelenlegi indulatokat a határon túliak szavazati jogával kapcsolatban, de szerintem téves állítás, hogy olyanba szólnak bele, amit nem éreznek majd a saját bőrükön. A saját bőrükön érezték a 2004-es szégyenteljes árulást, ahogyan azt is, mikor Romániában, Szerbiában, Ukrajnában sárba tiporták a jogaikat, akkor az MSZP-s országvezetés nemhogy nem állt ki mellettük, de még koccintottak is a románokkal azon az évfordulón, ami minden egészséges lelkű magyarnak gyásznap. Csoda ezek után, hogy a Fideszre szavaznak, akiktől -tévesen- azt látják, hogy ők nem köpik szemen őket? Azt azonban valóban nem látják a határon túliak, hogy ha a szavazatukkal hozzájárulnak a jelenlegi hatalom pozícióban tartásához, a maradék munkaképes fiatal is el fog menekülni Magyarországról.
A közállapotok vagy a bérek miatt? Bár azt mondtad, te nem az anyagiak miatt döntöttél az elvándorlás mellett, de milyen a világ egyik legnagyobb jólétben élő társadalmában az élet bevándorlóként?
Szerintem mindkettő nagy szerepet játszik az elvándorlásban. A mi költségvetésünkről a feleségemet kéne kérdezni, de semmiben nem szenvedünk hiányt. Itt ha hajlandó vagy dolgozni, tisztességesen fogsz élni. Még mosogatóként is egy normális életszínvonalat tudsz fenntartani, arról meg ne is beszéljünk, hogy a feleségem angol tanárként az állami iskolában heti három napban annyit keres, mint otthon egy tanár egy hónap alatt. Csak a tisztánlátás kedvéért: egy hét alatt keres annyit. 3 napi munkával. Ez nem vicc. És az adót is örömmel befizetem itt, mert látom, hogy arra fordítják, amire kell.
Szeretnél egyszer hazatérni? Milyen társadalmi vagy politikai változásokra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarországon folytasd az életed?
Szeretnék kétlaki életet kialakítani. Ennek egy feltétele van. Mind az MSZP, mind a Fidesz tűnjön el nyomtalanul a politikai palettáról. Ha ez megtörténik, a legnagyobb örömmel veszek részt az ország újjáépítésében és még az óceánpartról is hajlandó vagyok lemondani, mert nekem amúgy is a felsőgödi Duna-part a mindenem.
Portálunk kivándorolt magyarokról szóló riportsorozatának korábbi részeiből, Péter történetét itt, Gergő és Szandra kiköltözésének körülményeit itt, Zsolti állampolgársághoz jutását itt, Lajos és Ildikó magyar társadalomban való csalódását itt, Bianka és Zsombor jobb társadalomért való törekvéseit itt, a külföldön jól menő vállalkozást kialakító magyarok történetét itt, arról, hogy Dani mit lát Magyarország és mit Anglia előnyeinek itt, az ír tengerparton fekvő magyar piacról itt, az egyedülálló édesanya, Vica sorsáról itt, a tradíciókat őrző dublini magyar iskoláról pedig itt olvashat.