"Úgy néz ki, hogy a vadászatok során Semjén Zsolt elvesztette politikus jellegét"

A Jobbik ismét vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a miniszterelnök-helyettessel szemben.

A politikus felidézte, hogy múlt héten kezdeményeztek vagyonnyilatkozati eljárást Semjén Zsolttal szemben, azonban azt a testület elutasította arra hivatkozva, hogy nem jelölték meg, a bevallás melyik részét kifogásolják.

Mint mondta, azt firtatnák, ami nincs benne, az ajándékozás címszónál ugyanis nem szerepelnek az 5 millió forintos vadászatok, miközben a 63 ezer forintot meghaladó értékű ajándékokat fel kellene tüntetni.

A képviselő szerint az elutasításból is az látszik, hogy a Fidesz-KDNP foggal-körömmel védi a "piszkos ügyekbe" keveredett politikusait, de kijelentete, hogy a Jobbik nem hagyja annyiban az ügyet és a nap folyamán ismét benyújtják a mentelmi bizottsághoz a kifogásukat, ahol pontosan megjelölik a 17. oldalt, ahol a képviselőknek azokat az ajándékokat kellene feltüntetniük, aminek összege a képviselői fizetésük 1/12-ed részét meghaladja.

Újabb részletek a Semjén ügy kapcsán (2018.03.22)

Szilágyi György sajtótájékoztatója

Szilágyi György visszataszítónak nevezte a kormánypárti politikus viselkedését, nevetségesnek ítélve azt az érvet, hogy nem politikusként vett részt a rendezvényeken.

"Úgy néz ki, hogy a vadászatok során Semjén Zsolt elvesztette politikus jellegét"

- fogalmazott, kérdésesnek nevezve, milyen minőségben beszélgetett azokon közbeszerzésekről, épületek megszerzéséről.

A jobbikos képviselő bírálta azt is, hogy a miniszterelnök-helyettes egyik nyilatkozata szerint részt venne egy jegesmedve-vadászaton is. Ehelyett a WWF számlaszámát ajánlotta figyelmébe, utalva arra, hogy a jegesmedve veszélyeztetett faj.

Svédországban még mindig hír a luxusvadász Semjén

A 444.hu vette észre, hogy már a svéd sajtó is érdeklődik Semjén Zsolt helikopteres rénszarvas-vadászata után. Több cikk is azzal foglalkozott, hogy a miniszterelnök-helyettes mit lőtt és milyen engedélyekkel. A svédországi számik (azaz a lappok) helyi szervezete szerint könnyen lehet, hogy Semjén Zsolt illegálisan vadászott.