Privátkopó: biztosítási csalássorozatban merült fel Kubatov Gábor neve

A rendőrök pedig nagyon akarták Kubatovot.

A cikk bevezetőjében arról írnak, hogy az 1990-es évek elején vált gyanússá az egyik biztosítótársaság munkatársainak tucatnyi, személygépkocsikkal kapcsolatban bekövetkezett káresemény. Felmerült, hogy az autókat szándékosan törhették meg ismeretlenek, azzal a céllal, hogy a tulajdonosok a biztosítási szerződés alapján több pénzhez jussanak, mint amennyi a bekövetkezett kár elhárításának (karosszériaelemek cseréje, fényezés, stb.) valós költsége.

A Privatkopo.hu bűnügyi portál információja szerint a bűnügyben három személy neve merült fel, mint akik - valamilyen formában - részesei lehettek a csalásoknak. Közülük két személyt - egy ismert ökölvívót és S. L.-t - őrizetbe vett a rendőrség, majd előzetes letartóztatásba helyezte őket az illetékes bíróság.

A nyomozás során azonban felmerült egy harmadik név is, akiről a nyomozók visszatérően kérdezgették a kihallgatások során a gyanúsítottakat: Kubatov Gáboré.

A Fidesz jelenlegi alelnök-pártigazgatója autószerelő műhelyt működtetett akkoriban Soroksáron (a műhely most is üzemel, de már a politikus édesapja vezeti azt), napi kapcsolatban állt a feltételezett elkövetőkkel, valamint - a rendőrség gyanúja szerint - jó kapcsolatot ápolt a biztosítótársaság Gvadányi utcai bázisának egyik vezető munkatársával, akinek kézjegye rendre felbukkant a gyanús kárrendezési dokumentumokon – írta a lap.

A meggyanúsított barátok azonban nem vallottak Kubatovra, így végül is semmit nem tudtak rábizonyítani a rendőrök, ám egy névtelenséget kérő forrás szerint Kubatov ezért nem volt hálás, „Gábor egyetlen csomagot sem küldött a letartóztatott barátainak, egyetlen forinttal sem segítette a családjukat” - közölték a portállal.

Érdekes még, hogy az üggyel kapcsolatban a Privátkopó megemlíti azt is, hogy a 2000-es évek legelején az egyik népszerű bulvárlap két újságírója tett meghökkentő ajánlatot az egyik kollégájuknak. „Azt kérdezték: akarok-e néhány százezer forintot keresni, és ennek érdekében tudom-e néhány napra nélkülözni a gépkocsimat? Amint az a beszélgetés során kiderült, biztosítási csalásról lett volna szó. Egy budapesti autószerelő műhelyben törött karosszériaelemekre cserélték volna ki az autóm ép elemeit, amit átfényeztek volna, majd bemutatták volna a biztosítónak, hogy rendezze a „kárt”, aztán visszaszerelték volna az eredeti, sértetlen elemeket. Nekem a beszélgetés közben úgy tűnt, hogy ezeket a csalásokat rutinszerűen követhették el” - magyarázta a Privatkopo.hu-nak a megkörnyékezett újságíró.

Az a két zsurnaliszta - V. és Ny. -, akik a könnyű, ám törvénybe ütköző pénzszerzés lehetőségét felvetették, hosszú évek óta Kubatov Gábor legközvetlenebb munkatársai.

Mint ismert, Szabó "Szőke" Ferenc, "Kubatov kedvenc gyilkosa" szintén a Privátkopónak árult el részleteket arról a munkáról, amelyet a Fidesz vezető politikusa érdekében kellett megcsinálni, ebbe állítása szerint belefért a Lendvay utca védelme, a Fradi edzőjének a megverése és a politikai ellenlábas tönkretétele.