Havas nem megy el 20 milliós pere első tárgyalásra

Havsanak nekiment a teljes Fidesz-média miután könyvet írt Vona Gáborról. 

Perre megy volt munkaadója ellen Havas Henrik. Tavaly decemberben több ATV-s kollégája szexuális zaklatással vádolta meg Havast. A csatorna ezután belső vizsgálatot indított, melynek eredményét nem hozták nyilvánosságra, a szerződését pedig nem hosszabbították meg, ezzel azt a látszatot keltették, mintha elmarasztaló ítélet született volna. Havas emiatt indította el a jogi eljárást.

Azt akarom, adjanak ki helyreigazítást, amely kimondja, hogy a vizsgálat eredményének és a távozásomnak semmi köze egymáshoz, valamint húszmillió forint sérelemdíjat is kérek. Engem megaláztak, sőt, a családomat is lehetetlen helyzetbe hozták. Mindenkit megviseltek a történtek, ezt nem lehet hagyni

mondta a Blikknek Havas Henrik.

El sem megyek az első tárgyalásra, mert nincs értelme. Majd ősszel lesznek a tanúmeghallgatások, azokra leszek kíváncsi. Remélem, nem fog senki hazudni, bár ezen sem lennék már meglepve. Az egész ügy méltatlan, de az, hogy utána azt sugallták

tette hozzá Havas.

Havas Henrik ellen nem csak volt munkahelye, hanem a teljes Habony-média lejárató hadjáratot indított miután írt egy könyvet Vona Gáborról.