1300-nál is több kilakoltatás történt a moratórium megszüntetése óta

Szóra sem érdemes...

A nyilvánosságra került adatokból kiderül, hogy a 2018. május 1-jével lezárult moratórium óta

1355 kilakoltatás történt.

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter helyett válaszoló Völner Pál államtitkár tájékoztatása szerint a lakóingatlanok sikeres árverését követő birtokbaadási eljárások az esetek 61,25 százalékát - 810 eset - tették ki.

A többi intézkedésre az alábbi okokból került sor:

  • lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt 310,
  • önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt 81,
  • bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően 4,
  • a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során pedig 130

kilakoltatást hajtottak végre.

Völner azt írja, hogy idén az első hat hónapban a kilakoltatások száma csaknem 23 százalékkal elmaradt a tavalyi év első felében regisztráltakhoz viszonyítva. Ennek fő oka, hogy a moratórium tavaly novembertől ez év áprilisának végéig volt érvényben.

Az államtitkár hangsúlyozta: arra nézve nincs adatuk, hogy a kilakoltatások hány gyerekes, kisgyerekes családot érintettek.

Emlékezetes, ezeknek az embereknek a sorsa annyira érdekelte a Fidesz-KDNP képviselőit, hogy meg sem voltak hajlandóak jelenni a témában kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen.

A rendőrök hozták ki a lakásából az elájult kilakoltatott nőt

Az ATV számolt be arról, hogy szerda délelőtt a főváros 11. kerületében, a Bánk Bán utcában kilakoltattak egy ötven év körüli hölgyet és családját. Információik szerint 3 millió forint kölcsönt vettek fel, ebből lett kamatokkal együtt több mint 13 millió forintos tartozás, amit nem tudtak visszafizetni.Emlékezetes, kedden a IX.