A badacsonyi gyilkosság után megtiltanák a közterületen történő alkoholfogyasztást

2019 a biztonság éve lesz.

Lapunk is beszámolt a badacsonyi gyilkosságról, amely során két nagydarab borsodi bűnöző halálra vert egy szerencsétlen borászt Badacsony egyik parkolójában egy vitát követően.

Az eset közfelháborodást váltott, másrészt rávilágított milyen áldatlan állapotok uralkodnak a környéken, ugyanis a gyilkosságot megelőzően már hallani lehetett arról, hogy nem megfelelő a közbiztonság a térségben.

Az Index most arról ír, hogy Badacsonytomaj önkormányzata határozatot hozott, amelyben egyrészt őszinte részvétüket fejezték ki a képviselők az áldozat hozzátartozóinak, másrészt leszögezték, a testület az ügyben a direkt felelősséget nem érzi, illetve meg is szeretnék várni a rendőrségi vizsgálat eredményét, majd az abban szereplő megállapításokat figyelembe venni a jövőbeli munkájuk során.

De addig is a következő intézkedéseket hozzák:

  • Elismerő oklevél kitüntetésre javasolják a biztonsági céget, akik elfogták a két elkövetőt
  • Megvizsgálják a rendőrkapitánysággal együtt annak lehetőségét, hogy hogyan lehet Badacsony központi részén állandó rendőri felügyelettel javítani a helyzetet, ennek előkészítésére a polgármestert kérték fel
  • A helyi csendrendeletet felülvizsgálják
  • Közterület-felügyeleti iroda felállításának lehetőségét megvizsgálják
  • Javasolják a közterületen történő alkoholfogyasztás megtiltását
  • A testület kamerarendszer kiépítésére tesz javaslatot a település központi részében
  • 2019 a biztonság éve lesz