Nekiment az államtitkár a kilakoltatásokat megakadályozó képviselőknek: "komolytalan és felelőtlen, amit művelnek"

Völner Pál szerint bőven elég, amit a kormány tett.

A kilakoltatásokról beszélt napirend előtti felszólalásában Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője. A politikus felhívta a figyelmet: az Európai Bíróság múlt heti döntése lehetőséget teremt, sőt, cselekvési kötelezettséget ró a kormányra, hogy segítse a hitelkárosultakat.

Az Európai Bíróság ítélete szerint vizsgálhatják az adósokra hárított terhek tisztességtelenségét

A devizások kálváriája hosszú évek óta húzódik, ám kormányzati szinten jó ideje nem foglalkoznak a tönkrement családokkal, akikre a törvényi „rendezés" során az árfolyamváltozás összes költségét ráterhelték. Az Európai Bíróság most úgy döntött, hogy nem feltétlenül lehet az adósokra hárítani a terheket, ezért vizsgálhatja ennek tisztességtelenségét.

Z. Kárpát szerint a helyzet azonnali megoldást kíván: a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása mellett szükség van a kilakoltatások azonnali leállítására is. Felidézte: az elmúlt időszakban a jobbikos képviselők civilek és a sajtó segítségével számos kilakoltatásnál voltak jelen, hogy felügyeljék a folyamat jogszerűségét, ezáltal több kilakoltatást is sikerült megakadályozni.

Z. Kárpát ígérte: a jövőben is segíteni fognak, újabb jogsértéseket lepleznek majd le, hogy elvegyék a végrehajtók kedvét a törvénytelen kilakoltatásoktól. Hozzátette ugyanakkor, hogy a helyzet megoldása a kormány feladata lenne, új jogszabályi keretek megteremtésével, a bűnbanda elszámoltatásával, beleértve a törvényen kívüli végrehajtókat, a munkájukat nem végző közjegyzőket és a banki vezetőket is.

A kormány részéről Völner Pál válaszolt a felvetésekre, és csúnyán leszidta azokat a politikusokat, akik a kilakoltatások megakadályozásában próbálnak segíteni:

amit művelnek, az komolytalan, és óriási felelőtlenség, mert hiú ábrándokat keltenek a bajba jutott emberekben.

Aztán fordított egyet a gondolatmeneten, és azt mondta, a jobbikos képviselő által említett példák is mutatták, hogy a magyar jogszabályok alkalmasak a helyzet kezelésére. 

Völner szerint a kormány korábbi intézkedései sokat segítettek a károsultakon, az embereket véglegesen kiszabadították a devizahitel csapdájából, ám intézkedéseiket sem a Jobbik, sem az MSZP nem támogatta.

Az Európai Bíróság ítélete a fideszes politikus szerint semmin nem változtat, kimondták azt, amit eddig is tudtak.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)