Hollik: Orbán magánrepülése nem ajándék, hanem barátság

Nincs itt semmi látnivaló.

Hollik az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége, Krug Emília, valamint Gergely Márton és Stumpf András kérdezték. Hollik lelkesen magyarázta, hogy miért nincs gond az Orbán-Garancsi ajándékozással, ami az országgyűlési törvény alapján jogszerűtlen is lehet a sima korrupciógyanú mellett.

Orbán luxusrepülős utazásait a Vidi meccseire Garancsi állja

Még az Átlátszó nyomozta ki, hogy gyakorlatilag létezik egy NER-magánrepülő és egy NER-jacht is, ebben az esetben most a repülő az érdekesebb, itt írtunk róla: Az Átlátszó kutatásából kiderül, hogy Orbán Viktor egy osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai szereplése után.

Hollik szerint "nem történt törvénysértés, mert nincs itt semmi ajándék". Aki törvénysértést emleget, az egy politikai véleményt mond, sőt Hollik még vissza is kérdezett: tehet arról a miniszterelnök, hogy a barátja, aki már húsz évvel ezelőtt is a barátja volt, közben üzletileg sikeres vállalkozást épített?

Stumpf jelezte, hogy igen, tehet róla, mert Garancsi rengeteg megbízást nyert állami tendereken már Orbán miniszterelnöksége alatt.

"Ha Bécsben koncertezik a Metallica, és az ön rég nem látott barátja azt mondja, ülj be az autóba, persze, elviszlek. Ez ajándék? Így működik a barátság"

 - magyarázta Hollik.

Volt több finomság is:

  • azért mert valaki egyszer-kétszer egy légtérben tartózkodott a miniszterelnökkel, semmilyen előnyt nem élvezhet
  • a helyes álláspont: vendégként ment Orbán, a jövőben is így fog tenni, semmilyen történysértés nincs
  • a repülő elindult volna a miniszterelnök nélkül is
  • a Fidesz-KDNP üzleti ügyekkel nem foglalkozik
  • Garancsi azért sikeres, mert sikeres
  • az Átlátszó köztudottan kormányellenes tevékenységet folytat, de amúgy is: Soros, amúgy is 2.: Soros elkezdte az EP-kampányt, erről szól ez az ügy!

(fotó: MTI)