Nagyon kínos helyzetbe hozta Orbánt korrupt macedón klubtársa: tőle kér menedékjogot, de nem adhat neki

A Fidesz egybites hisztériakampányát elsőként nem Magyarországon, hanem Macedóniában tesztelték. Ott nem jött be, így a tíz éve vaskézzel kormányzó, Orbánnal baráti viszonyt ápoló Nikola Gruevszki kormányfő megbukott, idén pedig letöltendő börtönbüntetésre is ítélték. A számonkérés elől barátjánál, Orbán Viktornál keres menedéket - csak, hogy jogilag éppen a nagy közös cél, a migráció megállítása miatt nem kaphat.

A macedón politikus 2006 és 2016 között állt hazája élén, három egymást követő választáson diadalmaskodott. Orbánékhoz hasonlóan 

kül-és gazdaságpolitikáját igyekezett Moszkvával összehangolni, szinte minden fontos állami pozícióba saját embereit ültette, az intézményesített korrupció soha nem látott méreteket öltött. 

2015-ben aztán  az akkor még ellenzéki - azóta kormányfővé választott - szociáldemokrata Zoran Zaev nyilvánosságra hozta Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit. Ezekből kiderült, hogy Gruevszki miniszterelnökként politikai befolyását latba vetve, törvényellenes módon vásárolt, közel 200 millió forintnyi értékben páncélozott luxusautót a kormány, de voltaképpen saját maga számára. 

A következő évben a miniszterelnök a hatalmas tüntetések és utcai összecsapások hatására lemondani kényszerült, így előrehozott választásokat írtak ki.

Gruevszkiék ekkor vetették be a Stop Soros kampányt, ám az illiberális wunderwaffe ott csődöt mondott.

A választásokon senki sem szerzett többséget, a küzdelmet az albán kisebbségi pártok átállása döntötte el az ellenzék javára. Az új kormányt az - Áderhez hasonlóan "független" köztársasági elnök egy ideig nem is volt hajlandó kinevezni. 2017 tavaszán aztán mégis kénytelen volt meghajolni a népakarat - és még inkább a nemzetközi nyomás - előtt.

Orbán azonban nem engedte el balkáni barátja kezét, tavaly októberben az önkormányzati választások alkalmával személyesen kampányolt mellette, sőt azt is bejelentette, hogy Janez Sansa volt szlovén miniszterelnökkel büszkén jelentették ki, hogy

Gruevszkit "felvették a klubjukba"

Az új klubtag azonban nem csak csúnyán elbukta a helyhatósági választásokat is, de a Mercedes-botrány nyomán idén májusban hivatali visszaélés miatt két évre le is sittelték - volna, ha bevonul a rács mögé.

Két évre lesittelik Orbán "klubjának" oszlopos tagját

Hivatali visszaélés vádjával két év börtönbüntetésre ítélte Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt egy szkopjei bíróság szerdán - közölte a Vesti.mk macedón hírportál. Az ítélethirdetéskor a politikus nem volt jelen, ügyvédei fellebbezést jelentettek be. A vád szerint Nikola Gruevszki miniszterelnökként politikai befolyását latba vetve, törvényellenes módon vásárolt páncélozott luxusautót a kormány, de voltaképpen saját maga számára.

Ehelyett azonban meglépett a büntetés elől, ma délutáni Facebook-bejegyzése szerint pedig 

Magyarországon van, és politikai menedékjogot kér. 

Orbánék nem csak azért kerülhetnek kényelmetlen helyzetbe, mert

minden bizonnyal az ő tudtukkal bujkál az országban egy jogerősen elítélt bűnöző.

Még kínosabb lehet, hogy Gruevszkinek nem csak diplomáciai botrány lenne menedékjogot adni, hanem jogi nonszensz is. Méghozzá azért, mert

Macedóniát 2015-ben a magyar kormány biztonságos országnak nyilvánította,

hogy a rajtuk keresztülhaladó migránsokat ne kelljen befogadni. Márpedig egy deklaráltan biztonságos ország állampolgárát hogyan fenyegethetné politikai üldöztetés?

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Tari Tamás

Friss

1
sss
2019. Augusztus 17. | 08:48
Az előválasztáson az arra jogosultak csupán 4 százaléka vett részt.
A politológus otthagyja az elemzést és az oktatást is, hogy Brüsszelbe költözzön.