Simonka-ügy: az orosházi Fidesz-irodában is házkutatást tartottak

Érintett a kormánypárt is?

A portál szerint 10-12 rendőr- és civil autó érkezett Pusztaottlakáára. Kiszálltak a vadasparkba is, amelyet a lehívott - és most a nyomozás fókuszában levő - uniós támogatásból akartak volna "élményparkká" fejleszteni. 

A videk.ma tudósítója a helyi polgármesteri hivatalban is érdeklődött, hogy mi is történik a településen, ám senki nem tudott, vagy nem akart érdemben válaszolni.

Az viszont kiderült, hogy Orosházán, a Fidesz helyi irodájában és Simonka György lakhelyén, Újkígyóson is tartottak házkutatást. 

Mielőtt azonban hanyatt dobnánk magunkat a korrupcióval szemben meghirdetett miniszterelnöki "zéró tolerancia" e szigorú érvényesítésén, emlékezzünk rá, hogy Simonka a csalásban érintett cége felszámolásán is százmilliókat keresett.

Még a 973 milliós kárt okozó cégük felszámolásán is nagyot kaszálnak Simonkáék

A cég felszámolását 2015-ben rendelte el a bíróság, miután az 973 millió forint kárt okozott a hazai és az európai uniós költségvetésnek, emellett pedig komoly tartozást is felhalmozott. A cég vagyonát árverésen értékesítik, az már korábban kiderült, hogy ebből a kunnágotai 1855 négyzetméteres belterületi ingatlant és a pusztaottlakai 33016 négyzetméteres külterületi ingatlant is a BMKP Békés Megyei Kitörési Pont Nonprofit Kft.