Emlékszik még a kercsi incidensre? A Nemzetközi Tengerjogi Bíróság most ítéletet hozott

Emlékszik még a kercsi incidensre? A Nemzetközi Tengerjogi Bíróság most ítéletet hozott

A nemzetközi hatóság az ukránoknak adott igazat. Az oroszok szerint viszont a hatásköre nem terjed ki katonai tevékenységre.

Oroszországnak azonnal szabadon kell engednie a tavaly novemberben őrizetbe vett 24 ukrán tengerészt, és vissza kell adnia Ukrajnának a lefoglalt három hadihajót – állapította meg szombaton kihirdetett ítéletében a hamburgi székhelyű Nemzetközi Tengerjogi Bíróság.

A Kercsi-szorosban történt incidens miatt Ukrajna április közepén panaszolta be Oroszországot a bíróságon: a nemzetközi jog megsértésével vádolta meg. Oroszország nem vett részt a hamburgi perben, mert úgy véli, hogy katonai tevékenységei nem tartoznak a Nemzetközi Tengerjogi Bíróság hatáskörébe.

Kijev egy másik eljárást is kezdeményezett akkor Oroszország ellen: a hágai nemzetközi döntőbírósággal mondtatná ki, hogy Oroszország biztosítsa az akadálytalan hajózást a Krím félsziget környéki vizeken.

Az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím partjaitól nem messze 2018. november 25-én az orosz parti őrség tüzet nyitott három, a Kercsi-szoros felé haladó és a megállást parancsoló felszólításra nem reagáló kisebb ukrán hadihajóra. Később le is foglalta a hajókat. Az elfogott legénység tagjai ellen Moszkva tiltott határátlépés címén eljárást indított.

Az ukrán fegyveres erők 24 tagját vették őrizetbe az oroszok | Alfahír

Valamennyiüket csoportosan vagy előzetes összeesküvés alapján elkövetett tiltott határsértéssel gyanúsították meg, és szerdán 15-ük esetében a vádemelés is megtörtént - írta az MTI.Kedden Szimferopolban 12 tengerész, altiszt és egy hadnagy előzetes letartóztatásáról döntött a bíróság, a vasárnapi incidens kórházban ápolt három sebesültjének ügyében Kercsben döntött így a helyi törvényszék.

A Fekete-tengert és az Azovi-tengert összekötő szorosban történt incidens miatt az Egyesült Államok és az Európai Unió szankciókat szabott ki több orosz tisztségviselőre.

Oroszország és Ukrajna között a Krím félsziget orosz annektálása óta feszült a viszony.

(MTI)