Csaknem duplájára emelkedik a veszprémi uszoda költsége

Több mint 10,7 milliárd forintba kerül majd a sportlétesítmény.

A korábban napvilágra került tervek szerint 5370 m2 területen három medence épül, köztük egy versenymedence, egy edzőmedence és egy tanmedence, összesen 1625 m2 vízfelülettel. De lesz egy 24 személyes pezsgőmedence, tepidárium, panoráma szauna, gőzkabin, jégkabin, infra szauna és hideg vizes merülőmedence is épül.

Az uszoda befogadóképessége a használók tekintetében 500 fő, a lelátókon 750 néző fér majd el. A létesítmény mellett 100 parkolóhely is kialakításra kerül.

A 24.hu novemberben azt írta, hogy a Nemzeti Sportközpontok által meghirdetett beruházásra, tervezésre és kivitelezésre kiírt pályázat nyertesei, a Vemév-Szer Építő- és Szerelőipari Kft. és a Laterex Építő Zrt. nettó 9,4 milliárd forintért vállalták el a munkát, tartalékkeret nélkül.

Mint akkor írták: a Vemév-Szer Kft. árbevétele 2015-ben még nettó 7,5 milliár forint volt, 2016-ra 2 milliárdra olvadt, tavaly azonban már majdnem újra elérték az 5 milliárd forintot. Adózott eredményük 2017-ben 119 millió forint lett. A Laterex Zrt. a csődbe ment Hérosz Építő Zrt. örököseiként mutatkoznak be honlajukon, így nem meglepő, hogy 2015-ben már nettó 6,4 milliárd forintos forgalmat értek el, aztán 5,3 milliárd forintost, tavaly pedig 9,25 milliárd forintnál tartottak. Adózott redményük tavaly közelítette a 212 millió forintot. A cég nyerte el nagyobbik részben az Újpesti Torna Egylet (UTE) Megyeri úti sporttelepén lévő központi boksz-birkózó épület 1,2 milliárd forintos felújítási munkáját, és a zsámbéki, illetve a tatai kastély felújítását.

(Képek: Veszprém.hu)