Hajnalban elbontották Nagy Imre emlékművét a Kossuth tér mellől

Reggelre már nyoma sem volt a miniszterelnök szobrának.

A hajnali órákban szétszedték és elszállították Nagy Imre miniszterelnök szobrát a Vértanúk teréről. A szobor szándékosan a Kossuth tér melletti területen volt, ám azt a jövőben a Jászai Mari téren lehet majd látni.

A szobor elszállításáról a Klubrádió számolt be péntek reggel, a Mérce pedig egy videót is készített róla:

Emlékeztettek, hogy a szobor helyére az 1919-es vörösterror áldozatainak emléket állító Nemzeti Vértanúk Emlékművének másolatát fogják felállítani.

Korábban parlamenti vita is volt arról, hogy mi legyen a szobor sorsa: az azóta már lemondott Szávay István képviselő Orbán Vikornak címzett júniusi felszólalásában Nagy Imre bűneit sorolva azt mondta, a szoborparkba kellene vinni az emlékművet. Szávay több, kommunista személyekről elnevezett intézmény és közterület átnevezését is szükségesnek találta volna, ahogyan az ügynöklisták felfedését is.