Volnernek a South Park feketéi jutottak eszébe a rabszolgatörvényről

A Mi Hazánk Mozgalom - hivatalosan független – parlamenti politikusa, Volner János érdekes konteóval állt elő a rendkívüli ülés kezdete előtt. Ugyanis rákérdeztünk nála, mi véleménye arról, hogy a hardcore SZDSZ-s Révész Sándor a hvg.hu-n megjelent publicisztikájában arról írt, falat emelne a Jobbik körül - nyilván nem véletlen az időzítés, az egykori liberális véleményvezér ugyanis a rabszolgatörvényről szóló parlamenti vitanap előtt egy nappal rúgott bele az ellenzéki együttműködésbe.

Mivel korábban Volner János férgeknek, majmoknak és patkányoknak nevezte a rabszolgatörvény elleni tiltakozókat, kíváncsiak voltunk, szerinte is eljött-e a falépítés ideje.

A politikus válaszként egy üzenetet fogalmazott korábbi párttársainak, azt javasolta, nézzék meg a South Park amerikai rajzfilmsorozat "niggeres" részét, amikor a szerencsétlen Randy Marsh a Szerencsekerékben rossz megoldást mond, és a N_GGERS feladványt niggers-nek olvassa (a megfejtés egyébként „naggers”, "trógerek" lett volna).

Volner ott látja a párhuzamot, hogy ezután Marshnak "számára megalázó dolgokban" kellett részt vennie, de miután "a fekete prédikátornak kellően kedvére tett az illető, kiröhögték, és nem bocsájtották meg neki az eddigieket" – fogalmazott arról, hogy az ellenzéki pártok közösen állnak ki a magyar munkavállalók érdekében. Szerinte a Jobbik vezetése is ugyanabba a helyzetbe fog kerülni, mint Randy Marsh, akinek meg kellett csókolnia Jesse Jackson hátsóját.

Egyébként Volner szerint sincs itt az ideje a falépítésnek, annak viszont igen, hogy semelyik párt ne játssza meg magát.

"A Jobbik sem tudja elhitetni magáról, hogy egy balliberális párt, mert egyszerűen nem olyan emberekből áll ma sem"

- mutatott rá a nyilvánvaló, egyébként csak a kormánypárti sajtóban vitatott tényre.

Még szerencse, hogy Révész is már csak egy letűnt korszak figurája.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

Ismét elmaradt az ellenzéki áttörés Orosházán.