A vietnami Hanoiban megkezdődött Donald Trump és Kim Dzsongun második csúcstalálkozója, a két vezető a szálloda előtt állt meg néhány fotó kedvéért, ahol pár mondat is elhangzott tőlük.
Trump barátjának nevezte Kim Dzsongunt, és szerinte Észak-Korea virágozhatna is
Az amerikai elnök az észak-vietnami Hanoiból, az újabb vezetői szintű amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó helyszínéről írta bejegyzését. Kijelentette: Vietnam virágzik, Észak-Korea pedig rövid időn belül ugyanezt élhetné meg, ha végrehajtaná a nukleáris leszerelést. Hozzátette: a történelemben szinte páratlan lehetőség előtt áll Észak-Korea és barátja, Kim Dzsongun.
Az amerikai elnök szerint Észak-Korea hatalmas, hihetetlen és határtalan gazdasági lehetőségeket rejt, ezek kiaknázásában segíteni szeretne. Trump hangsúlyozta, bízik az újabb találkozó sikerében és megtiszteltetésnek nevezte, hogy együtt lehetnek Vietnamban.
Kim Dzsongun arról beszélt, biztos benne, hogy Hanoiban jelentős eredményeket tudnak felmutatni, amelyeket mindenki üdvözölni fog. Azt is hozzátette, "minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez így legyen".
Az első programpont egy húszperces, négyszemközti megbeszélés lesz, ami díszvacsorával folytatódik.
A csúcsról szóló előzetesünk itt olvasható:
Az amerikaiak legnehezebb feladata az lesz, hogy megfejtsék az észak-koreaiak szándékait
Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője az elnöki különgépen, útban Hanoi felé újságíróknak beszélt arról, hogy négyzemközti megbeszéléssel kezdődik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor csúcstalálkozója szerdán, Vietnam fővárosában.Az egyeztetés után díszvacsorát kap a két vezető és kíséretük, a kétoldalú tárgyalások csütörtökön kezdődnek, előtte az amerikai küldöttség vietnami vezetőkkel is asztalhoz ül.
(Fotó: The White House / Twitter)