Az LMP az oligarchaalapítványokról: „A Fidesz a gazdagok, az adókerülők és a multik pártja”

Áfacsökkentést „majd megfelelő időben” lépnek Orbánék.

„Kellő időben a kellő csapást!” (Virág elvtárs)

Nemcsak nemzetgazdasági, hanem humánus érdek is az alapvető élelmiszerek teljes körének áfacsökkentése – érvelt a Parlament hétfői ülésnapján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. Mint fogalmazott, a javaslat célja a demográfiai fogyás lassítása. A kifejezés használatát az ellenzéki politikus azzal indokolta, hogy a Fidesz alatt megugrott a természetes fogyás mértéke, így természetes szaporulatról egyelőre nem beszélhetünk.

A konzervatív ellenzéki politikus ismertette: sokaknak nehézséget okok az alapvető élelmiszerek megvásárlása, ezért is fontos lenne a javaslat napirendre vétele. Mint arról korábban beszámoltunk, a fideszes többségű Gazdasági Bizottság két hete elutasította azt a jobbikos javaslatot, mely valamennyi alapvető élelmiszer áfakulcsát egységesen 5 százalékra szállította volna le.

Még mindig nem lesz teljes körűen 5 százalék az alapvető élelmiszerek áfája

Nem engedi a Fidesz, hogy teljes körűen 5 százalék legyen az alapvető élelmiszerek áfakulcsa, hiába nyújtotta be az erre vonatkozó törvényjavaslatot az ellenzéki Jobbik két politikusa. A kormánypártiak szerint ez 140-150 milliárd forint kiesést okozna. Megnéztük, mekkora is ez az összeg.

Z. Kárpát figyelmeztetett, hogy a kormányzat egy-egy termék, termékcsoport esetében már csökkentette ugyan az áfát, de a végrehajtás során nem figyeltek sem a helyettesítő termékekre, sem a piacra, a fogyasztóvédelem nem működött, így több áru esetén is elmaradt az áfacsökkentés nyomán várt árcsökkenés.

Az ellenzéki honatya közölte, a lépés nagyságrendileg 150 milliárd forint költségvetési forrást igényelne, ami a gazdaság fehéredése (az adócsökkentés miatt nem érné meg adót csalni ezekkel a termékekkel – a szerk.) után pár éven belül megtérülne. Ráadásul körülbelül hatszor ennyi tartalék van a költségvetésben homályos vagy nem ismert célok sorain. Emlékeztetett, a lakáscélú megtakarítások állami támogatásának elvonása után a szükséges összeg fele máris rendelkezésre áll.

Schmuck Erzsébet az LMP képviseletében támogatásáról biztosította a nagyobbik ellenzéki pártot. Úgy fogalmazott, kevés, hogy a kormányzat mindössze egy-egy termék áfakulcsát csökkenti, azt a zöldségekre és gyümölcsökre is ki kell terjeszteni.  Ismertette, a klímaváltozás miatt drágulnak ezek a termékek, így például a fehérrépa, sárgarépa többe kerül, mint a hús.

A fideszes Manninger Jenő azt ígérte, a kormánypártok

majd megfelelő időben

csökkentik ezeknek a termékeknek az adóját, amire a jobbikos Magyar Zoltán azt felelte, „azt a megfelelő időt nem tudjuk kivárni”. Úgy fogalmazott, a javaslat népegészségügyi szempontból is fontos: az áfa magasan tartása az egészségesebb életmód ellen hat.

A független Apáti István ugyancsak támogatásáról biztosította a jobbikos javaslatot. Emlékeztetett, ő maga is többször volt előterjesztője ilyen témájú indítványnak, akkor is és most is támogatta, támogatja. Ugyancsak figyelmeztetett arra, hogy a csökkentést „ne nyelje be” a kereskedő, ennek elérésére az államnak hatósági lehetőségei vannak.

Mivel a Gazdasági Bizottság nem vette napirendre a jobbikos indítványt, így a frakció kérte, hogy a Ház plénuma döntsön arról, vitára alkalmas-e a javaslat. A napirendre vételről kedden délelőtt szavaz a Parlament.

Az orosz befolyás növelése

Ugyancsak téma volt a Ház mai ülésnapján a KGST-bank néven ismert Nemzetközi Beruházási Bank székhelyének Budapestre helyezése. A Törvényalkotási Bizottság részéről a fideszes Nagy Csaba ismertette, céljuk, hogy Budapest nemzetközi pénzügyi központ legyen a régióban. Úgy vélik, ez a lépés magyar cégek nemzetközi piacra jutását fogja segíteni.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet arra emlékeztetett, Magyarország 2000-ben felmondta a szerződést az „orosz bankkal”, majd 2015-ben újrakötötték azt. Az ellenzéki képviselő asszony úgy véli, ez a lépés csak az orosz befolyás növelésének újabb állomása. Szerinte az Orbán-kormány mindent megtesz, hogy kiszolgálja az oroszok érdekeit. Itt utalt a Paks 2 szerződésre is, és úgy gondolja, a KGST-bank székhelyének Budapestre helyezése

szoros kapcsolatban lehet Magyarország legrosszabb szerződésével.

A jobbikos Z. Kárpát Dániel a lépéssel kapcsolatos kérdésekkel bombázta a kormánypártot. „Milyen szociális és gazdasági fejlődést szolgál a székhelyáthelyezés?” – kérdezte, megemlítve, a magyar érdekeltség alig több, mint 10 százalék a KGST-bankban. Úgy vélte, a pénzintézetnek nyújtott mentességek „tökéletesen egyoldalú kedvezményezések”. „Mit szeretnének ezzel a bankkal? Miben, miről állapodtak meg?” – sorolta a kérdéseit az ellenzéki képviselő.

Az ellenzéki felszólalásokra Gion Gábor államtitkár válaszolt, aki kijelentette, a KGST-banknak nyújtott kedvezmények nem újak, a többi nemzetközi fejlesztési bank alapokmányai is rendelkeznek ilyen mentességekkel. Arra emlékeztetett, a részvények többségét EU-tagállamok birtokolják, továbbá a bank hiteleinek fele EU-s tagállamok felé van kihelyezve.

Korábban mi is elemeztük, a KGST-bank, melyben a legnagyobb, de nem többségi részvényes Oroszország, az IMF-hez hasonló kedvezményekre és mentességekre tarthat igényt.

Az IMF-hez hasonló mentességeket kap Putyin KGST-bankja

A Nemzetközi Valutaalapot megillető jogokkal fog bírni a székhelyét Magyarországra helyező Nemzetközi Beruházási Bank. A pénzintézet, melynek legnagyobb részvényese Oroszország, éppúgy diplomáciai, adó- és vámmentességet fog élvezni, mint az orbáni gazdasági szabadságharc fő ellensége, az IMF. Akkor a Fidesz véleményvezérei élesen kikeltek a nemzetközi pénzintézet jogai ellen.

MTA lenyúlása, adóelkerülés

A hétfői ülésnap utolsó napirendi pontja a vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényjavaslat részletes vitája volt. A vitában a Törvényalkotási Bizottság többségi, azaz fideszes álláspontját Vécsey László ismertette, aki szerint ez egy vagyonkezelő jogintézmény a befektetők számára. A fideszes politikus nemzetközi példákra hivatkozott, valamint – bármiféle számadat ismertetése nélkül – azt mondta, „társadalmi igény van rá”.

Portálunk korábban beszámolt róla, hogy az oligarchaalapítványok létrehozásához legalább 600 millió forintos tőke szükséges, a KSH adatai szerint azonban mindössze 1000-1500 ember van, aki képes évi 300 millió forintos megtakarítást elérni.

Hamarosan létrejöhet az Orbán Viktor Családjának Jólétéért Alapítvány?

A lopott vagyon legalizálására alkalmas, felesleges jogszabálynak tartja az ellenzék a vagyonkezelő alapítványokról szóló előterjesztést. A kormánypártiak szerint igény volna rá, míg a többi frakció szerint csak adóelkerülésről és vagyonkimentésről van szó. A közérdekű vagyonkezelő alapítványok kapcsán rendeleti költségvetéstől, a transzparencia sérülésétől és kézi vezérléstől óvnak az ellenzékiek.

Az ellenzék részéről az LMP-s Schmuck Erzsébet élesen kritizálta az indítványt. Mint mondta,

szégyen, hogy egy ilyen törvénytervezet ide kerül a Ház elé, és szégyen, hogy a kormány még nem vonta vissza!

A zöldpárti politikus szerint az így létrejövő vagyonkezelő alapítvány révén az MTA 500 milliárdos vagyonát akarják kiszervezni, a Fidesz célja pedig ellenőrzési jog szerzése a vagyon és a kutatási bevételek felett (kinevezett strómanokon keresztül). Úgy véli, ezzel szétverik az MTA hálózatát, sok kutató el fog menni Magyarországról, a projekteket pedig elviszik innen.

Schmuck a javaslatot abból a szempontból is bírálta, hogy így a Fidesz utat nyit az óriási vagyonok kimenekítésének. „Hogyan fognak részt venni a közteherviselésben?” – kérdezte, majd emlékeztetett, az oligarchaalapítvány létrehozása a világ más részein a világ gazdagjainak kedvenc adóelkerülési trükkje.

A Fidesz a gazdagok, az adókerülők és a multik pártja

– zárta felszólalását az ökopárt képviselője.

Mind a KGST-baról, mind az oligarchaalapítványokról a végszavazást kedden tartja a Parlament.