Steinmetz Ádám: A TAO a magyar sport lélegeztetőgépe

Vitán felül áll, hogy ez a kormány szereti a sportot, amit mi sem bizonyít jobban annál, hogy 2010 óta több száz milliárd forintnyi támogatás érkezett. Steinmetz Ádám arról beszélt az Alfahírnek, hogy milyen módon hasznosult ez a rengeteg forrás a hazai sportban. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint olyan kiszolgáltatott helyzetben van a magyar sport, hogy TAO-támogatások nélkül a rendszer szinte azonnal összeomlana.

Mi változott 2010 óta a magyar sportban, hogy a Fidesz került kormányzati pozícióba?

-      A rendszerváltás (módszerváltás) után az állam visszább vonult a sportból is. Lepusztult, illetve sok esetben alig használható sportlétesítmények maradtak ránk. 2011-től az utánpótlás korú sportolók lehetőségei sokkal jobbak a látványsportágakban, mint korábban. Ez megmutatkozik az infrastrukturális fejlesztések és a TAO-rendszer bevezetése által. Részben a TAO-támogatásoknak is köszönhetően olyan helyeken is kialakult utánpótlás-nevelő bázis, ahol korábban elképzelhetetlen lett volna. Az igazolt versenyzők száma is jelentősen növekedett.

Említette, hogy a TAO-rendszernek köszönhetően rengeteg forrás érkezett a hazai sportba. Ön szerint a jelenlegi rendszer működőképes? Miben lehetne változtatni?

-      A TAO eredeti célkitűzése az utánpótlás-fejlesztésre irányult. Kétségtelen tény, hogy jótékony hatása volt a bevezetésének, hiszen jóval több fiatal tölti az idejét rendszeres testmozgással. Azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy feltétlenül változtatásra szorul a TAO-támogatások - amelyek esetében közpénzről beszélünk - rendszere. Sokkal átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé, felülvizsgálhatóvá kellene tenni a rendszert. Tudjuk, hogy sokáig nem is voltak nyilvános adatok, hogy melyik egyesület vagy szövetség mire használta fel ezeket az összegeket. Illetőleg, ami szintén sarkalatos kérdés, hogy már eltelt 8 év és nem készült átfogó vizsgálat arra vonatkozóan, hogy szakmailag hogyan hasznosult az a több száz milliárd forint, ami a TAO-n keresztül áramlott be a sportba.

Az idei évtől fogva a TAO-t fel lehet használni a létesítmények fenntartására is. Lehet ez annak az oka is, hogy több labdarúgó egyesületnek is problémát okoz az alacsony nézőszám miatt fenntartani a drága stadionjait?

-        Ez egy fontos és régi igényt kielégítő döntés, mivel általánosságban elmondható, az új labdarúgó stadionok veszteséggel üzemeltethetőek. A kérdés az, hogy egyáltalán van-e szükség ezekre a létesítményekre.

Ez úgy szokott működni, hogy van egy szerethető csapat, amelyik az adott sportágban rendre kiemelkedő eredményeket ér el, ezáltal egyre népesebb a szurkolótábora, és amikor kinövi, vagy lelakja a sportlétesítményét, azt csak akkor újítják fel, korszerűsítik vagy bővítik.

Idehaza nem ez történt. Itthon a bajnoki meccsen párszáz fős szurkolótáborral rendelkező klubok stadionjaira költünk milliárdokat. Látjuk, hogy hány embert szórakoztat a közpénzből felépített - egyébként csodálatos - stadionokban nyújtott produkció.  Miközben országszerte rengeteg iskolában nincs biztosítva a megfelelő infrastrukturális háttér a mindennapos testnevelés megtartására. Számos intézményben a folyosón, a pincében vagy a lépcsőfordulóban tartanak testnevelés órákat. Sokat költünk a látványsportok létesítményeire, pedig az alapok lerakásával kellene kezdeni. Azzal, hogy a gyermekek az oktatási rendszeren belül megfelelő körülmények között tudjanak rendszeresen mozogni.

Melyik fontosabb a sportban: Az utánpótlás-fejlesztés vagy az infrastruktúra?

-      Mindkettő fontos, szembe állítani nem lehet ezt a két dolgot. A megfelelő színvonalú infrastruktúra kétségtelenül az egyik feltétele a minőségi utánpótlás képzésnek. Az alapoktól kellene kezdeni, majd utána, ha egy gyermek tehetséges, és szeretne versenyszerűen is sportolni, akkor egy adott sportklubban megfelelő körülmények között készülhetne.  Számomra nagy szívfájdalom az, hogy olyan ingatlanokra, stadionokra költünk temérdek mennyiségű pénzt, amelyek aztán fenntarthatatlanok.

Ugye manapság, ha sportról beszélünk akkor nem lehet elkerülni azt a témát, hogy a hazai sportot egyre jobban befolyásolja a politika. Mennyire tartja szerencsésnek azt, ha politikusok szerepet vállalnak sportklubok, illetve sportági szövetségek élén?

-        Napjainkban kormánypárti politikusok uralják a független állami szervezeteket, a civil szervezeteket vagy éppen a hazai sportot. Ez semmiképpen sem szerencsés, ha abból indulunk ki, hogy egy sportegyesület szurkolótábora politikailag nem feltétlenül homogén. Egyrészt nagyon megosztó, másfelől pedig nagyon rossz az üzenetértéke is, mert a sportvezetőket presszionálhatja a tisztújításnál. Az elnökválasztást egy pályáztatás előzi meg, és ezen pályázatok alapján a közgyűlés választja meg az elnököt. Megeshet azonban, hogy a pályázó politikus nyomást gyakorol a megválasztása érdekében. Ha abból indulunk ki, hogy a jelenlegi támogatási rendszerben mennyire ki vannak szolgáltatva a klubok és a sportszövetségek a kormánynak, ez a feltevés nem alaptalan. Én azt gondolom, hogy a szakmát meg kell hagyni a szakmának. A Jobbik már korábban indítványozta, hogy az országgyűlési képviselők ne lehessenek sportklubok, illetve sportági szakszövetségek vezető tisztségviselői.

Ha Steinmetz Ádámnak felajánlanák a Magyar Vízilabda-szövetség elnöki pozícióját, politikusként elfogadná?

-      Mint említettem, az elnöki poszt betöltése nem felkérés, hanem megválasztás alapján dől el. Bár kétségkívül megtisztelő lenne számomra a megkeresés, de nem pályáznék a posztra, mivel azt összeférhetetlennek tartom az országgyűlési képviselői munkával.

Térjünk kicsit rá a vízilabdára. Idehaza a labdarúgás mindig is kiemelt szerepet kapott, miközben a vízilabda jóval kevesebb forrásból tartotta fenn magát évtizedeken keresztül. Mégis valahogy ez a sportág jóval sikeresebb tud lenni, mint a labdarúgás. Mi ennek az oka? Mennyivel másabb közeg a vízilabda?

-        Magyarországon a vízilabda hagyományosan egy sikersportág, és legyünk reálisak, ha a labdarúgással hasonlítjuk össze. A vízilabdában ugyanis jóval kevesebb a konkurens nemzetek száma, mint a fociban, és ezáltal könnyebb is jó eredményt elérni. Azonban azt érdemes kiemelni, hogy a magyar szakemberek világhírűek a sportágban, nem véletlen, hogy a fejlődő nemzetek jellemzően magyar, illetve az utóbbi időben szerb-horvát edzőket igazolnak. Sajnos látunk aggasztó jeleket. A TAO-nak is köszönhetően egyre többen vízilabdáznak, ugyanakkor az uszodák száma ezzel arányban nem bővült, így sok gyermek nem tud jó körülmények között fejlődni.

Volt egy aranygeneráció a vízilabdában, amelynek ön is a részese volt. Mostanra azonban, mintha egy kicsit visszaesett volna válogatott szinten a férfi vízilabda. Mi lehet ennek az oka? Túl nagyok lettek az igények?

-        Mindig is voltak hullámvölgyek a sportban. Az én generációm nagyon sikeres és szerencsés volt, valóban magasra tettük a mércét. Minden poszton világklasszis játékosaink voltak és kiváló közösséget alkottunk. Ez a csapat utánpótláskorától fogva végig verte a világot és ezt folytatta a felnőtt mezőnyben is később. Azóta feljöttek a konkurens csapatok és egyre több helyen űzik már a vízilabdát. Amíg korábban 18-19 évesen már taktikailag és technikailag is „készen” voltak a magyar játékosok, addig mostanra, ez néhány kivételtől eltekintve, már nem mondható el.

Odaérhet a férfi vízilabda-válogatottunk Tokióban a dobogóra?

-        A magyar vízilabda sportnak az az ereje, hogy mindig van reális esélye arra, hogy a csúcsra érjen és ez most sem lesz másképpen. Látni, hogy az ellenfeleinknél is történt egy drasztikus fiatalítás, kérdés az, hogy a csapatépítés tekintetében ki mennyire lesz hatékony. Van esélyünk, de arra is, hogy a legjobb hatba sem kerülünk, ami mondjuk az én generációmnál elképzelhetetlen lett volna.

.

 

Mennyire állja meg a helyét az a megállapítás, hogy a magyar sport túlságosan is eredményközpontú?

-      Magyarország mindig is kiemelkedően teljesített a nemzetközi mezőnyben. Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy nem mindenkiből lesz élsportoló. Súlypont eltolódást észlelek a versenysportok irányába – de különös tekintettel a látványsportok irányába –, miközben a tömegsport és a szabadidősport támogatása 2011 óta nem növekedett ezzel párhuzamosan.

Mennyire életképes a jelenlegi finanszírozási rendszer?

-      Ma az úgynevezett látványsportágak (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, röplabda, jégkorong és vízilabda) TAO lélegeztetőgépen vannak.

Ha most eltörölnénk ezt a támogatási formulát, akkor valószínűleg összeomlanának ezek a sportágak, ugyanis a klasszikusnak mondható szponzorok, mecénások támogatásai lecsökkentek. A TAO eredetileg az utánpótlás fejlesztésére volt kitalálva, de mégis a támogatásokat jellemzően átcsatornázták a versenysport felé.

Mostanra már egy nem kívánatos üzletág is kialakult. Hallani, hogy vannak olyan személyek, akik úgy szereznek TAO-s pénzt a sportegyesületeknek, hogy ebből van képük visszakérni, egyre durvább százalékokat mondva a sportvezetőknek. Ez semmiképpen sem kedvez a sportnak és a sport megítélésének. Úgy gondolom az se normális dolog, ha egy utánpótlás-neveléssel foglalkozó egyesület olyan egészségügyi eszközre pályázik TAO-pénzből, ami lehet, hogy még a megyei kórházban sincsen.

Az vitán felül áll, hogy ez a kormány szereti sportot és nagy mennyiségű pénzt áldoz rá. Volt itt egy vizes-világbajnokság, amely igen sikeres volt, azonban a rendezési költségek az egekbe emelkedtek a tervezetthez képest. Mi lehet az a világesemény, amelyet hazánk képes volna megrendezni? Például egy nyári olimpia beleférne ebbe?

-      A vizes-vb egy valóban sikeresen lebonyolított világesemény volt. De tény és való, hogy a költségek menet közben az egekbe szöktek. Érthető tehát, hogy az emberek felháborodtak ezen. Nagyon örültem volna egy hazai olimpiának is, és úgy vélem, soha ilyen jó esélyünk nem volt még arra, hogy elnyerjük a rendezés jogát.

A kormány a Nemzeti Konzultáció keretein belül számos esetben kikéri a magyar választópolgárok véleményét, itt azonban ezt valamiért nem tette meg.

Gazdasági elemzésekkel alátámasztva az embereket meg kellett volna győzni a rendezés nemzetközi presztízsén túl arról is, hogy az olimpia nem fogja csődbe vinni az országot, mint a görögöket 2004 után. Azt gondolom, hogy az infrastrukturális háttér egyre inkább adott lesz egy rendezéshez, így hazánknak később még jobb esélye is lehet. Bízom abban, hogy a magyar gazdaság egyszer kellően erős lesz ahhoz, hogy egy ilyen világeseményt meg tudjon rendezni, de ehhez feltétlenül kell az emberek támogatása.

Magyarországon a nyugat-európai átlaghoz képest még mindig kevesebb ember sportol. Mivel lehetne a fiatalokat rávenni arra, hogy a rendszeres testmozgást válasszák?

-          Saját tapasztalatom, hogy a szellemi teljesítőképesség is magasabb, ha a fizikum is rendben van, és ez oda-vissza működik. Manapság egyre több fiatal ül a számítógép előtt, vagy csak egyszerűen nyomkodja a telefonját egész nap. Megdöbbentő módon Magyarország Európa-bajnok az elhízásban. Ha a szabadidősport és az egészségtudatos életmód jobban lenne propagálva, akkor rá lehetne bírni az embereket, hogy kimozduljanak otthonról.

Miért éppen a vízilabdát választotta?

-      Számomra egyértelmű volt, hogy sportolni kezdek, csak az volt a kérdés, hogy kosárlabdázó vagy vízilabdázó legyek. Lévén, hogy édesanyám négyszeres magyar bajnok kosárlabdázó, míg édesapám olimpiai bronzérmes vízilabdázó volt. Mivel a bátyám vízilabdát választotta, (Steinmetz Barnabás, kétszeres olimpiai bajnok – szerk.) ezért a szüleim úgy vélték, hogy nekem is az uszodában van a helyem. A pályafutásom tükrében azt gondolom ez jó döntés volt.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss