Jobbik: Orbán hazudott a magyaroknak, meg kell állítani

Jobbik: Orbán hazudott a magyaroknak, meg kell állítani

„Magyarországnak nem keleti vendégmunkásokra, hanem nyugati bérekre van szüksége”

- jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László, a Jobbik frakcióigazgatója és EP-képviselőjelöltje.

Az ellenzéki párt szerint az elmúlt időszakban a vidéki kisvárosok voltak a kormányzás igazi vesztesei, azonban van kitörési lehetőségük, ha az európai parlamenti választáson helyesen szavaznak a magyar emberek.

Ezeknek a településeknek a legfőbb problémája, hogy elnéptelenednek, egyre többen költöznek el Nyugat-Európába, vagy akár az országon belül is, keletről Nyugat-Magyarországra. Lukács László folyamatos kiáramlásra figyelmeztetett, ami által a szolgáltatásoknak, az iskoláknak és az egészségügynek is csökken a minősége.

A Jobbik szerint ezt a folyamatot a párt korábbi javaslatával, a bérunióval lehetne megállítani.

A kezdeményezésnek az a célja, hogy az Európai Unión belüli jövedelemkülönbségeket kiiktassa, és a magyar béreket az európai színvonalhoz közelebb igazítsa. Ehhez azonban közös európai fellépésre, a magyar emberek összefogására van szükség.

A bérunió tudná szülőföldjükön tartani azokat, akik itt születtek és itt szeretnének boldogulni, másrészt lehetőséget adna arra is, hogy akik Nyugat-Európába mentek dolgozni, azok visszatérhessenek – érvelt Lukács László.

A jobbikos képviselő szerint, ezzel szemben a valóság most az, hogy a magyar bérek kiegyenlítése helyett „Orbán Viktor egy betelepítésbe fogott”.

„A recept az, hogy belső Ukrajnából, Mongóliából és Vietnámból migránsmunkásokat költöztetnek be az elnéptelenedő magyar településekre”

- mutatott rá Lukács László. Hozzátette, ahelyett, hogy a magyar embereket visszaköltöztetnék, visszahívnák vagy megtartanák a kisvárosokban, Orbán Viktor abban érdekelt, hogy migránsmunkásokat telepítsenek le Magyarországon.

A Jobbikos képviselő úgy tartja, ennek a mérőszáma a migránsmunkásoknak épített szállók gombamód való szaporodása.

„Lassan nem telik úgy el nap, hogy Varga Mihály miniszter ne adna át valahol egy munkásszállót”

- jelentette ki Lukács László.

Úgy véli,

„a migránsmunkásoknak egyetlen célja van, az, hogy elvegyék a magyarok munkáját, megélhetését és jövőjét.”

A jobbikos politikus hangsúlyozta: jó lenne, ha Orbán Viktor ahhoz tartaná magát, amit megígért a magyaroknak, vagyis, aki Magyarországra jön, az nem veheti el a magyarok munkáját. (Ez korábban a Fidesz egyik plakátszlogenje volt.)

Lukács László ugyanakkor kiemelte: Orbán Viktor hazudott a magyaroknak, hazudott abban, hogy az országot meg fogja védeni a migránsmunkásoktól, és

„valójában az volt a terve, hogy egy modern kori inváziót hozzon az országba.”

A Jobbik szerint a megoldás: meg kell teremteni az idegenrendészeti őrséget, illetve azokra a cégekre, amelyek nagy számban foglalkoztatnak migránsmunkásokat, idegenrendészeti adót kell kivetni, továbbá a magyar kvóta bevezetésére van szükség.

A jobbikos képviselő a május 26-i EP-választás tétje kapcsán leszögezte:

Orbán Viktor felelőtlen politikája helyett -, ami kivezeti Magyarországot az Európai Unióból  kiszámíthatóságra van szükség, Orbán Viktort pedig meg kell állítani valamilyen módon.

Erre alkalom az európai parlamenti választás, éppen ezért Lukács László a Jobbik programjának támogatására buzdított.